
– Érdekesen alakult a Vasas elleni találkozó, mely igazi rangadónak indult, de Zöldesi hatalmas bakija meghatározta a játék képét a folytatásban. A fiúk viszont hatalmas erőről tettek tanúbizonyságot, fel tudtak állni és sikerült egyenlíteniük, ez szerintem nagy fegyvertény. Külön öröm, hogy az egyenlítő találatot fiatal játékosunk, Baráth Péter szerezte, mely biztató a jövő szempontjából. A csapat játéka még döcög időnként, ez szerintem még természetes, de óriási dolog, hogy ennek ellenére tudjuk hozni az eredményeket. Úgy gondolom, nagyjából 60%-on pörög a társaság, de biztos vagyok benne, mérkőzésről-mérkőzésre jobb lesz – elevenítette fel néhány mondatban a Vasas elleni találkozót a DVSC egykori kiváló játékosa.
– A válogatott Nemzetek Ligája szereplése miatt két hét szünet volt a bajnokságban, mely véleményem szerint, az erőltetett menet után jót tett a csapatnak. Ez a két hét arra is jó volt, hogy tovább gyakorolják azokat a taktikai elemeket, melyekre a rövid felkészülés alatt kevés idő jutott. Vasárnap viszont folytatódik a Merkantil Bank Liga, a 8. fordulóban a 6. helyen álló Ajka látogat Debrecenbe. A Veszprém megyei csapat ismerős lehet számunkra, 2019 februárjában a Magyar Kupa párharc első mérkőzésén Pintér hosszabbításban szerzett találatával sikerült nyernünk 3:2-re idegenben. Ez a gól jelentette a továbbjutást, hiszen a visszavágó 1:1-es döntetlennel zárult. Azóta eltelt másfél év, de ez nem jelenti azt, hogy gyengült volna az Ajka, Kiss Károly személyében egy nagyon jó edző irányítja a csapatot, aki korábbi állomáshelyein is ütőképes gárdákat rakott össze. Támadójátékuk hatékony, a mezőnyben a legtöbb gólt (15) szerezték, ez intő jel kell legyen. A Loki kerete viszont minőségben jobb játékerőt képvisel, ezért mondhatjuk azt, hogy hazai pályán minden találkozó 1:0-ról indul. Véleményem szerint nem mi, hanem kik fognak dönteni a pontok sorsáról, kulcsjátékosaink egyre jobb formában vannak, gondolok itt Bódira, Tischlerre, Szécsire, akik a különbséget jelentik, de mondhatnám akár a feltörekvő fiatalokat, Baráth Pétert, vagy Bényei Ágostont is. Már Minarik Ede is megmondta Sándor Pál klasszikus mozijában, a Régi idők focijában: „Végy egy jó kapust!” Gróf Dávid leigazolása szerintem a legnagyobb erősítés, ahhoz hogy a DVSC bajnok legyen, mindenképp kellett egy jó cerberus, kíváncsian várom a bemutatkozását. Varga Kevin viszont távozott, mely már a levegőben lógott korábban is, akinek pályafutása álomszerűen indult, de az utóbbi időkben csak felvillanásai voltak, nem tudott huzamosabban jó teljesítményt nyújtani. Lehet, a környezetváltozás jót tesz majd neki, én nagyon sok sikert kívánok Kevinnek új csapatában. Nem gondolnám viszont, hogy nagy érvágás lenne a távozása, vannak a keretben olyan játékosok, akik megfelelően tudják pótolni. Nem lesz könnyű mérkőzés, de szerintem a fiúk venni fogják ezt az akadályt, nem ledegradálva az ellenfelet, nem szabad, hogy az Ajka legyőzése problémát jelentsen. Fontos, hogy megtaláljuk a zárt védelem ellenszerét, a minél jobb helyzetkihasználás, melynek hatékonyságával voltak gondjaink az előző mérkőzéseken. Az, hogy a Nagyerdei Stadionban lesz a találkozó, nagy előny, hiszen a debreceni szurkolók olyan hangulatot, miliőt tudnak teremteni a lelátón, ami hatalmas erőt ad a játékosoknak. Az nem kérdés, hogy debreceni győzelmet várok, be kell gyűjtenünk vasárnap a három pontot. Ráadásul Kondás Elemér a meccs előtt két nappal ünnepli születésnapját, illő lenne, ha a csapat győzelemmel ajándékozná meg a mestert, akinek ez úton is boldog születésnapot kívánok – fogalmazott a hétvégi mérkőzésről Tisza Tibor.
KZT




