Új teremben készülhetnek a Békessy vívói

A Békessy Béla Vívó Klub teremavatóján kiderült, az országban elsőként a fénykardvívást is beindítják.

0

20200918_160919-300x156 Új teremben készülhetnek a Békessy vívói

Az idén 25 éves Békessy Béla Vívó Klub 2020. szeptember 18-án, pénteken délután hivatalosan is átadta új teremszárnyát a Faraktár utcai vívócentrumában.

Az ünnepségre érkezőket a bejáratnál a Debreceni 2. Honvéd Huszárezred lovas huszárai fogadták, amely megadta az esemény alaphangját.

A rendezvényen az új épületszárny felavatása mellett bemutatták annak funkcióját, illetve elnevezték a Békessy Vívócentrum három teremrészét: a debreceni újkori vívás három legjelentősebb alakja, Békessy Béla, Ferenczy Pál és Fülöp Gyula lett a névadója a helyiségeknek.

A teremátadón beszédet mondott Dezső Zsigmond, a Békessy Béla Vívó Klub elnöke, dr. Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere, Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke, és Kósa Lajos országgyűlési képviselő.

A beszédek után Barcsa Lajos a város nevében emlékplakettet adott át Dezső Zsigmondnak az elmúlt 25 évért. Az ünnepségen fellépett a DebreSlam csapata egy Vívóslam produkcióval. Majd pedig a hivatalos szalagátvágásra is sor került. Látványos fénykard-bemutató zárta az ünnepséget, melyen kiderült, a jövőben a vívó-padawanok fénykardvívást tanulhatnak a jövőben a Békessy Béla Vívó Klub kötelékében, az országban elsőként.

20200918_160423-300x137 Új teremben készülhetnek a Békessy vívói

Az új teremről

Rendkívül fontos mérföldkőhöz érkezett 2019. november közepén a Békessy Béla Vívó Klub: a nagy múltú egyesület a jelenlegi, Faraktár utcai vívótermének épületét egy új, akadálymentes edzőtérrel, illetve a hozzá tartozó szociális térrel és öltözőkkel bővítette.

A terveket Pálfi György és Lábas Attila készítette. A kivitelezést a Dryvit Profi Kft. végezte, a projekt lendületét a koronavírus-járvány sem tudta megtörni, sőt a kiváló munkának hála az építkezés a vártnál korábban elkészült, a szerződés szerint szeptember 22-én kellett volna átadni a termet, de mindenki nagy örömére már júniusra felépült.

A klub 2017-ben 72, 2019-ben pedig újabb 45 millió forint állami támogatást nyert, valamint az egyesület is vállalt mintegy 8 millió forint önrészt a projekt sikeres megvalósítása érdekében. A 8 milliós, hivatalos projekt önrészen felül több tízmillió forintot költött a klub technológiai fejlesztésre, berendezésre.

A 2020-as fejlesztések során az alábbi új helyiségekkel bővült a vívócentrum:

1 új vívóterem

4 új öltöző zuhanyzóval

2 szertár

1 orvosi szoba

1 fegyvermesteri szoba

2 új mosdó

1 infópult, vívóbolt

szülői váró