Fotó: Nagy Anita/DVSE
A találkozón három debreceni fiatal is megszerezte első bajnoki találatát a szezonban: Bodoróczki Tamás és Kis Ferenc egyszer, Stefanidesz Levente pedig kétszer vette be az egri kaput.
Az első játékrész nem tartogatott sok izgalmat: Baksa Benedek kezdte meg a gólgyártást, majd a negyed vége felé a DVSE egykori csapatkapitánya, Kovács Gábor növelte a hazaiak előnyét. „Cirmin” kívül még egy másik ex-debreceni, Rádli Rajmund is ott volt a ZF-Eger keretében. Másfél perccel a dudaszó előtt Krasznai Bendegúz szépített, amivel nyílttá tette a folytatást. (2-1)
A második nyolc percben rákapcsoltak a csapatok és igazi gólfesztivált rendeztek a Bárány uszoda ragyogó kék ege alatt. Két hazai gól után Stefanidesz Levente majd Süveges Máté zárkóztatta fel egy gólra a debrecenieket. Egy ritmusváltás után kisvártatva már néggyel mentek a hazaiak, de Smitula Gergő center, majd előnygóljával sikerült lőtávolságon belül maradni. (8-5)
A második félidőben viszonylag hamar dűlőre vitte a dolgot a házigazda. Bő három perc alatt hat gólra növelték előnyüket, melyet Zsilák László találata tört meg. A negyed végén Bodoróczki Tamás is eredményes volt, de egyre inkább elúszni látszott a hajó. (12-7)
A záró negyedben még utoljára megrázták magukat a csapatok. Macsi Patrik akciógóljára hárommal válaszolt az Eger. Stefanidesz Levente büntetőből szépített, a csapat utolsó találatát pedig 16 éves Kis Ferenc szerezte, akinek ez volt élete első gólja az OB1-ben. A vége 17-10 lett a házigazdának.
E.ON OB1. 5. forduló
ZF-Eger–Debreceni VSE 17-10 (2-1, 6-4, 4-2, 5-3)
Gólszerzők: Baksa 6, Szalai 3, Murisic 3, Lőrincz 2, Kovács G., Török, Rádli, ill, Stefanidesz 2, Smitula 2, Macsi P., Süveges, Zsilák, Bodoróczki, Krasznai, Kis
Miroslav Bajin: Kifejezetten jól kezdtük a találkozót, hiszen tartottuk a lépést a jóval erősebb házigazdák ellen. A helyzetkihasználásunk viszont már hagyott némi kívánnivalót maga után, hiszen rengeteg ziccert elpuskáztunk és ahogy az lenni szokott, ez később megbosszulta magát. A második negyedre egy teljesen más felfogással játszó Eger ugrott a medencébe. Végig elképesztő iramot diktáltak és látszott rajtuk, hogy szeretnék megőrizni a veretlenségüket. Biztató jelek azonban ezúttal is voltak. Szeretnék gratulálni Kis Fricinek élete első OB1-es találatához.




