DHK U14: Nagyarányú vereséggel kezdtek a fiatalok

A DHK U 14-es együttese szeptember 19-én, idegenben kezdte meg az új szezont. A B2-es csoportba sorolt második csapat pedig Jászberénybe látogatott, míg az első csapat a Tüskesátorban lépett pályára, a KMH Knights ellenében.

0

81886393_2479820768926848_7568137249234092032_o-300x200 DHK U14: Nagyarányú vereséggel kezdtek a fiatalokFotó: DHK

Minthogy az A1-es és a B2-es csoport számára egyaránt ez volt a bajnokság első játéknapja, az ellenfelek játékerejéről vajmi keveset lehetett tudni, reális várakozásokat sem lehetett megfogalmazni. Természetesen örömteli, hogy sikerült a meccseket lejátszani, az eredmények azonban már jóval kevesebb okot adtak a vidámságra.

A jászberényi találkozón néhány perc múltán nyilvánvalóvá vált, hogy kis létszámú és hiányos kerettel felálló debreceniek sajnos, nincsenek egy súlycsoportban a hazai együttessel. A Lehel játékosai már a meccs 2. percében betaláltak, majd nyolc másodperccel később növelték a különbséget. Az 1. harmadban több gól nem esett, a mieinknek a védekezésre összpontosítottak, a kaput eltaláló lövések száma 12-3 volt a hazaiak javára.

A 2. játékrészben még nagyobb fölénybe kerültek a jászberényiek. A vendéglátók a 7. percben újabb gólt szereztek, ettől fogva 2-3 percenkét növelték az előnyüket, a 2. etap végén 9-0 állt az eredményjelző táblán.

A 3. harmad egy picit kiegyenlítődött a játék, az 50. percben Csóka Bernát egyéni akció végén kozmetikázott az eredményen. Utána viszont megint csak hazai találatok következtek, szám szerint négy, ezzel kialakult a végeredmény, ami egyértelművé tette, hogy a jövőben rengeteg munka vár még a mieinkre.

U 14 70/ B2-es csoport
Lehel HC – Debreceni HK B 13-1 (2-0, 7-0, 4-1)
Gólszerzőnk:
 Csóka B.

Köllő István: „Alig több, mint két sor játékossal érkeztünk Jászberénybe, néhányuknak ez volt életük első mérkőzése. Az 1. harmadban viszonylag elfogadhatóan hokiztunk. Az elején maradtak ki helyzeteink, miközben az ellenfél kihasználta, hogy a védőink a kelleténél jobban betömörülnek a kapunk elé. A 2. harmadban fejben is elfáradtunk, az első sorunk próbálta tartani magát, de a másodiknak ez nem sikerült. A záró harmadban lőttünk egy pár kapuvasat is, de ahogyan az lenni szokott, szerencsénk sem volt. A magam részéről azért szorosabb eredményre számítottam. A játék képe alapján nem volt akkora különbség a két együttes között, amint azt az eredmény mutatta.”