Vízilabda: Még várat magára a hazai bemutatkozás

Továbbra is várni kell a DVSE első hazai mérkőzésére. A debreceniek az OSC Újbuda együttesét fogadták volna, de a vendégek halasztást kértek.

0

116436596_3207837165950843_2080158835121872347_o-300x129 Vízilabda: Még várat magára a hazai bemutatkozásFotó: Nagy Anita/DVSE

Miroslav Bajin együttese napok óta készült a szerda esti találkozóra, ami egyben az első bajnoki lett volna hazai közönség előtt. Az olimpiai bajnok Varga Dániel vezette OSC eddig még egy mérkőzést sem tudott lejátszani a szezonban. Az együttesben szeptember elején tízen produkáltak pozitív koronavírus tesztet, ami példátlan a hazai mezőnyben. Sokáig úgy tűnt, a hatodik fordulóban végre elkezdheti a bajnoki szereplést az újbudai együttes, de a járvány ismét közbeszólt. A klub halasztást nyújtott be a szövetségnek, amit ma délután el is fogadtak. Arra hivatkoznak, hogy játékosaik nincsenek megfelelő állapotban a mérkőzés lejátszására. Arról még nincs információ, hogy mikor pótolják a találkozót.