DHK: Lejátszotta első bajnokiját női hokicsapatunk

A Debreceni Hoki Klub női U 25 B csapata vasárnap játszotta le első bajnoki mérkőzését.

0

safe_image-300x156 DHK: Lejátszotta első bajnokiját női hokicsapatunkFotó: DHK

A hazai csapat már a mérkőzés 3. percében megszerezte a vezetést, majd a játékrész közepe táján ismét betaláltak. Az Angels végig sokat támadott, 24 lövésük találta el a kapunkat, a mieink 6 alkalommal veszélyeztettek.

A 2. harmadban a találkozó képe nem változott, nagy fölényt harcoltak ki az Angyalok és a 28.percben már öt gólnál tartottak. Azonban a 29. percben emberhátrányba kerültek, a lehetőséget Madura Petra révén gólra váltották a mieink.

A 3. harmadban felszabadultabban játszottak a lányaink, ügyes támadásokra is futotta az erejükből, újabb gólt azonban nem tudtak elérni.

Angels NJSE – Debreceni HK 5-1 (2-0, 3-1, 0-0)
Gólszerző:
 Madura Petra

Borbát Norbert: „Mivel rövid paddal érkeztünk, tudtuk, hogy sok időt fogunk eltölteni a védekező harmadunkban, ennek megfelelően próbáltunk felkészülni. Az első és a második harmadban nagy nyomás nehezedett a kapunkra, Révész Zsuzsa azonban végig keményen állta a sarat. A 3. harmadban sikerült közelebb kerülni az ellenfélhez, több szép támadást is vezettünk, de összesen csak egyszer tudtunk betalálni. Összességében úgy gondolom, valamennyi játékosunk megtette, ami tőle elvárható volt.”