Kézilabda ifi: Mindenki hozzátett a győzelemhez

Fölényes győzelemmel kezdte az ifjúsági III. osztályú bajnokságot Márián Blanka együttese Füzesabonyban.

0

Füzesabony20201010-1024x575-300x168 Kézilabda ifi: Mindenki hozzátett a győzelemhezFotó: akademia.dvsckezilabda.hu

Az akadémiai csapatok közül az ifjúsági harmadosztályú együttesnek kellett a legtöbbet várni az első mérkőzésre. Talán a sok várakozás tette, de a csapat nagyon jól kezdte a mérkőzést, az ellenfél hibáit kihasználva gyorsan tudtak indulni, főként Fodor Vera révén. Nem záporoztak a gólok, a hazaiak nem nagyon tudták feltörni a mieink védekezését, így jelentősebb különbség alakult ki már az elején. A félidő második felére már 8-2-s vezetéssel fordultunk, ekkor több cserét is végrehajtott Márián Blanka. A megváltozott összeállításban is tudtuk növelni az előnyt, főleg Tokaji Emese szállt be minden kiválóan. A kapuban pedig az egyetlen nevezett hálóőr, Kovács Noémi védett stabilan, így mindössze hét kapott góllal zártuk a játékrészt.

A második félidőt is akadémistáink kezdték jobban, a lényegi kérdések már ekkor eldőltek. A hazaiak ugyan ekkor kissé feljavultak, több támadást tudtak eredményesen befejezni, azonban tisztes távolság megmaradt a két együttes között. Az utolsó negyedórában főleg Hadházi Dóri volt a csapat gólfelelőse, de összességében ebben az időszakban már kissé alábbhagyott a lányok lendülete. A sima győzelmet nem veszélyeztette semmi, többen pedig a később kezdődő felnőtt mérkőzés miatt pihenőt is kaptak ekkor. Megérdemelten nyertek ilyen arányban is a mieink, győzelemmel indítva ezt a bajnoki sorozatot.

Ifjúsági III. osztályú bajnoki mérkőzés 1. forduló

Füzesabony – DVSC SCHAEFFLER 17–29 (7­–16)

DVSC: Kovács N. – Eszenyi G. 1, Kaska K. 3, Poczetnyik D. 2, Fodor V. 3,
Vida V. 1, Bákonyi L.

Cserék: Kostyó P. 3 (1), Hadházi D. 6 (1), Tokaji E. 7 (1), Bencző E., Bényei E. 2, Ferenczi L. 1

Márián Blanka: Örülök a magabiztos győzelmünknek. Ebben a sorozatban az egyéni és csapatfejlődést tesszük előtérbe, ezen a találkozón mindenki hozzátett a csapat teljesítményéhez