Kosárlabda: A második félidőben megszelídítették a Vadmacskákat lányaink

Nehéz feladat várt a DEAC felnőtt együttesére a Női Amatőr NB I. hétvégi fordulójában hazai pályán.

0

akanizsadeacjó-300x154 Kosárlabda: A második félidőben megszelídítették a Vadmacskákat lányainkFotó: deac.hu

A Kossuth Gimnázium csarnokában vasárnap délután megrendezett összecsapáson az eddig hibátlan mérleget produkáló Kanizsai Vadmacskák SE vizitált, ennek megfelelően maximális koncentrációval és fegyelmezettséggel kellett harcba szállnia Kovács Imre vezetőedző gárdájának.
Nem a vendéglátók szája íze szerint alakult az első játékrész, a mieink pontatlanok voltak, a míg a kanizsaiak sokkal hatékonyabbak voltak támadásban a DEAC-nál. Nem véletlen, hogy a hazai tréner többször is felemelte a hangját az első negyedben (10-23).
A második etapban a vendégek mestere kiáltott rá többször is erélyesebben a lányaira, hiszen a debreceniek belelendültek, és egyre közelebb araszoltak a vezető Vadmacskákhoz az eredmény tekintetében. Ekkor elsősorban Földvári Andrea vitte a hátán a többieket, de védekezésben is jobban lepattanóztunk, mint az elején. Nagy hajrát nyitott a Debrecen, két perccel a nagyszünet előtt már egyenlő volt az állás Kernács kosara után, 31-31! A végére a Nagykanizsa jött ki jobban a küzdelemből, 34-37-tel mehettek pihenőre a felek.

A 3. negyed első percében már nálunk volt az előny Földvári közelije után, 38-37. Óriási csatát hozott a játékrész, de sok akadt mindkét oldalon, nem is tudott meglépni egyik gárda sem ellenfelétől (55-57).
Az utolsó negyed elején Vasas Orsolya térdsérülése okozott riadalmat, akinek nagy fájdalmai voltak az estet követően. Játékosunkat le kellett támogatni a pályáról, nem természetesen nem tudta folytatni a mérkőzést, ápolásra szorult.
A kellemetlen közjáték után Göttlinger sikeres hármasával újra a DEAC-hoz került az előny, 60-58. Rendkívül izgalmas lett a találkozó végjátéka, nem lehetett megjósolni, melyik együttes tagjai örülhetnek majd a végső dudaszó pillanatában.
Két perccel a vége előtt Holinka-Miklós Hanna három pontot érő dobása nyugtatólag hatott, de az ellenfél rögtön válaszolt egy kettessel.
Az utolsó másodpercekben Göttlinger két büntetőt is bedobott, ezzel eldől a meccs, 75-68-ra nyert a DEAC!

DEAC-Kanizsai Vadmacskák SE 75-68 (10-23, 24-14, 21-20, 20-11)

DEAC: Nagy L. 9/6, Mezei 5/3, Holinka-Miklós 9/3, Göttlinger 9/6, Földvári 12

Cserék: Ocsenás 13/9, Sükei -, Kernács 9, Herdon -, Vasas 9

Edző: Kovács Imre

Kovács Imre: Nehezen pörögtünk fel, nagyon puhák voltunk az elején. Rengeteg támadó lepattanót engedélyeztünk már az első negyedben is, ezzel kiválóan élt is az ellenfél. Az első félidőben rossz volt a visszarendeződésünk, a szünet után már valamivel jobb lett. Amikor csapatként kezdtünk játszani, jobbak lettünk. Visszajöttek a sérültjeink, de újra vezéráldozattal járt a győzelem Vasas Orsi kidőlése miatt. Örülök, hogy újra hátrányból felállva, csapatként tudtunk nyerni.