Vívás: Interfencing ezüstszombat a kadet kard Magyar Kupában

A Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban folytatódott az U17-es kardvívók válogató versenysorozata. Az Interfencing Debrecen SC két versenyzője, Bányay Marcell és Tóth Liliána is egyaránt másodikok lettek.

0

IMG_20201114_164530_media-300x201 Vívás: Interfencing ezüstszombat a kadet kard Magyar Kupában

Bányay Marcell már a múltheti felnőtt MK-n is jó formát mutatott, azonban még így is meglepte ellenfeleit kiváló teljesítményével, és egészen a döntőig menetelt. Az elődöntőben ráadásul 15-3-ra iskolázta le vasasos ellenfelét. A fináléban az országos ranglista második helyén álló BVSC-s Petrucz Mirkó állta Marci útját.

 – Nagyon élveztem a versenyt! Meg akartam mutatni, hogy tényleg ott tudok lenni a legjobbak között. Teljesen máshogy álltam hozzá ehhez a versenyhez, mint a korábbiakhoz. Okosan, tudtam mit akarok csinálni, lábmunkáztam és úgy érzem, a sebességem is a helyén volt. A döntőre elfáradtam, de a félidőig ott is jól vívtam. Nem szeretném, hogy azt gondoljak rólam, szerencsém volt. Most nagyon motivált vagyok, és keményen fogok dolgozni tovább.” – mondta Marci a verseny után.

Mi sem mutatja jobban ennek az eredménynek az értékét, hogy az utánpótlás-válogatott edzője, Ravasz Etele meghívta a válogatott keret edzéseire a fiatal debreceni tehetséget.

A lányoknál Tóth Liliána megjárta a poklot és a mennyet is szombaton, ugyanis 2 tus híján kiesett a selejtező kört követően, ám ezt egy nem akármilyen feltámadás követte, és meg sem állt a döntőig. Lili a 16 közé jutásért klubtársával, a hibátlan csoportkört vívó, Wladimír Védával kényszerült megküzdeni, kettejük csatájából előbbi került ki győztesen.

 – Nagyon jó volt, hogy döntőt vívhattam, azt viszont nagyon sajnálom, hogy Védával az elején összekerültünk. Addig neki volt napja, de a jó formája átszállt rám. Összességében egy nagyon rosszul induló napból egy nagyon emlékezetes lett. Nagyon jól jöttek a motiváló edzői szavak – értékelt a verseny után Patócs Ákos tanítványa.

 – Kellemes meglepetés volt kadetjeink ezüstérme. Tóth Lili és Wladimír Véda sajnos már a legjobb 16-ért összekerült, így a mérkőzés győztese a társáért is vívott a folytatásban. A kadet fiúknál kinyitottuk a Titkok Kamráját és rászabadítottuk a mezőnyre Bányay Marcit, aki a döntő félidejéig bírta szuflával. Gratulálok – nyilatkozott az Interfencing DSC edzője, Dávid László.