DHK U21: Nagy csatában nyertek Győrben

Az U 21-es korosztályban elkezdődött a bajnokság alapszakasza. A DHK gárdája az A1/ 9. helyen fejezte be a kvalifikációt, ennek alapján a B-csoportba kaptak besorolást és az első játéknapon a 6. helyezett győriekkel találkoztak idegenben.

0

safe_image-1-300x156 DHK U21: Nagy csatában nyertek Győrben

A mieink a szinte már megszokott két és fél sor játékossal léptek a jégre, a hazaiak viszont három és fél sorral kezdték meg a találkozót. Az 1. harmadban a házigazdák léptek fel támadólag. A 7. percben Kaskötőt állították ki, de a büntetés ideje alatt jól álltuk a sarat. 10.51-nél azonban elvédekeztük magunkat és Görbea góljával vezetést szereztek a győriek. 18.20-nál mi kerültünk előnybe, de létszámfölényt nem tudtuk gólra váltani.

A szünetben György József átszervezte a sorokat, ami gyorsan eredményt is hozott, a 23. percben Bartók fejezte be Mihalik és Borbát akcióját. A gól után tovább nyomtak a mieink, 27.33-nál Mihalik András lőtte be Bartók hátratett korongját. A periódus végén kétszer is emberhátrányba kerültünk, de mindkét esetben jól védekeztünk.

47.48-nál Görbeát szórták ki, a debreceni együttes pedig kihasználta az emberfórt; Spakovszky lőtte be Borbát átadását. Mintegy 2 perccel utóbb rendkívül szerencsétlen góllal felzárkóztak a hazaiak; Poperezhai lövése Ambrus Leventéről pattant a hálónkba. 55.44-nél Takács Benedeket állították ki, a 2 két hátvédpárral felálló debreceniek nagy erőfeszítések árán védekezték ki a győri emberfórt. A meccs befejező részében mind a két csapatnak akadtak helyzetei, az eredmény azonban nem változott.

A mieink nagy csatában szerezték meg a három pontot, a srácoknak a meccs végéhez közeledve a fáradtsággal is meg kellett küzdeniük. Kaskötő Levente a találkozó során megsérült, lehetséges, hogy törött ujjal játszotta végig a mérkőzést. Ambrus Levente extra teljesítményt nyújtott a kapunkban, 36 lövést hárított, 94,74 %-os hatékonysággal védett. A mezőnyben Mihalik András volt rendkívül aktív, a gólja mellett három assziszttal is jeleskedett.

Győri NEMAK ETO HC U 21 – Debreceni HK 2-3 (1-0, 0-2, 1-1)
Gólszerzők:
 Görbea és Poperezhai, illetve Bartók, Mihalik és Spakovszky

György József: Az első harmadban a hazai csapat volt aktívabb, mi viszont nem találtuk a játékunkat, több elemi hibát követtünk el. Egy emberhátrányt kivédekeztünk, de a 11. percben a kapu mögül feladott korongra nem jutott védő és Ambrus sem tudott már hárítani. A harmad végén előnyhöz jutottunk, de nem sikerült komolyabb helyzeteket kialakítani. A 2. harmadra egy kicsit átszerveztük a sorokat, ami meghozta a változást is. Egy emberfórt ki is használtunk; Borbát és Mihalik előkészítése nyomán Bartóknak az üres kapuba kellett behúznia a pakkot. A folyamatos nyomással átvettük az irányítást; egy támadó harmadban megnyert buliból Bartók hátrahúzta a korongot Mihaliknak, aki egyből kilőtte a lepkés felsőt. Ezután kétszer is hátrányban hokiztunk, az egyik áthúzódott a 3. harmadra, de ezeket sikerült kivédekezni. Ezután előnyben meglőttük a harmadik gólunkat, itt Spakovszky kapott egy kitűnő átadást Borbáttól. Ekkortájt már nagyon el voltunk fáradva, főleg a 4 hátvéd, akik végig kemény munkában voltak. Ezt követően hibáztunk a saját harmadunkban, egy távoli lövés a vasról Ambrus Levire, onnan pedig a kapunkba pattant. Az utolsó percekben nekünk és a hazai csapatnak egyaránt voltak lehetőségei, de egyik oldalon sem született újabb találat. A kapunkban Ambrus 38 lövést kapott, nagyon jól védett, a kötelezőn kívül bravúrokat is bemutatott, miközben mi 30 lövéssel próbálkoztunk.

Megint elég szűk kerettel tudtunk kiállni a mérkőzésre. Fizikailag jól álltuk a sarat, sajnos lehetséges, hogy Kaskötőnek eltörött a kisujja, sérülten játszotta le a mérkőzés hátralévő részét. Még mindig nagy volt a szórás a csapaton belül, nem egyformán tettük bele a közösbe az energiát. Külön öröm volt számomra, hogy Mihalik Andris három szezon után újra a csapatomban játszott.