Kézilabda: Könnyed győzelem, gólfesztivállal

Az idegenbeli siker után hazai környezetben is könnyed győzelmet aratott a DVSC SCHAEFFLER női kézilabdacsapata a Boglári Akadémia felett.

0

DVSCNEKA2-300x200 Kézilabda: Könnyed győzelem, gólfesztivállalFotó: Nemzeti Kézilabda Akadémia

Fiatalos együttesek mérték össze erejüket szombat délután a Hódos Imre Sportcsarnokban, ugyanis a DVSC SCHAEFFLER és a Boglári Akadémia–SZISE kerete egyaránt hemzseg az ifjú tehetségektől, mindkét klub fontos utánpótlásbázisa a magyar női kézilabdának. A csapatok célkitűzései azonban jelentősen különböznek, hiszen a vendég bogláriak a biztos bennmaradásért küzdenek, míg a debreceni játékosállomány magasabb célok elérésére is alkalmas, a mieink jövőre is szeretnék magukat megmérettetni a nemzetközi porondon. Ezúttal azonban hozni kellett a kötelezőt, a szezonrajton pedig már tapasztaltuk, hogy ez nem mindig könnyű feladat, ráadásul a NEKA tehetségeire épülő vendégek sikerre éhesen érkeztek a cívisvárosba.

A bogláriak nemrég huszonhét gólt dobtak a világklasszisok sorát felvonultató Győrnek, így Köstner Vilmos a stabil védekezésre hívta fel tanítványai figyelmét, a mieinknek remek átlövőket és fürge szélsőket kellett megfékezniük. Ez aztán a vártnál is jobban sikerült, az első tíz percben ugyanis mindössze kétszer kellett a hálóból kiszednie a labdát Giegerichnek, mindössze Kocsis és Kajdon tudott túljárni az egyre jobb formába lendülő német kapus eszén. A túloldalon záporoztak az indításgólok, az átlövések, valamint a megítélt, majd értékesített hétméteresek, Vantara-Kelemen Éva és Kovács Anna is hamar eljutott három gólig, a DVSC pedig negyedóra elteltével öttel vezetett. A félidő derekán aztán fellazult a védekezésünk, hét perc alatt hatot lőttek a vendégek, kapusunkat sokszor kiszolgáltatott helyzetbe hozták a társak. Köstner Vilmos időkéréssel jelezte elégedetlenségét, ami megtette a hatását, a játékrész hajrájában ismét növelte előnyét a Debrecen. Támadásban Vámos Petra ezúttal is igazolta klasszisát, de Hornyák Dóra, valamint a nyáron Győrbe távozó Deszpotovics is ihletett formában kézilabdázott. A szünetre hétgólos előnyt sikerült kiépítenünk, 20–13-as hazai vezetést mutatott az eredményjelző.

A nyitott kérdések már az első félidőben eldőltek, de a koncentráció szerencsére a térfélcsere után sem csökkent, a vendégek egyik legjobbját, a szemtelenül fiatal Farkas Johannát pedig szinte teljesen sikerült kikapcsolnunk a játékból. Kovács és Vámos labdái többnyire megtalálták a beállót, Bordás Réka a szünet után gyors egymásutánban kétszer is eredményes volt, s a Giegerichet váltó Csapó Kyra is hozzátette a magáét, fontos védésekkel jelentkezett. A bogláriak becsülettel küzdöttek, egy pillanatra sem adták fel a mérkőzést, de a hajrára már csak a különbség volt a kérdés, ami 32–22-nél először volt tíz gól. Az utolsó tíz percben a vendégek voltak motiváltabbak, Monori Orsolya négy perc alatt három gólt szerzett, és a csereként beszálló fiatalok is eredményesen játszottak. A két számjegyű hátrányt így eltüntette a Boglári Akadémia, ám debreceni siker egy pillanatig sem forgott veszélyben, végül 37–29-re nyerte meg a találkozót a DVSC SCHAEFFLER. A mieink győzelmükkel felkapaszkodtak a tabella negyedik helyére, az erőltetett menet azonban még csak most következik, februárban ugyanis öt találkozó vár Köstner Vilmos együttesére.

Női kézilabda NB I, 21. forduló

DVSC SCHAEFFLER – Boglári Akadémia–SZISE 37–29 (20–13)

DVSC: Giegerich, Csapó – Tóvizi 3, Vámosi 4, Vantara-Kelemen 3, Bordás 2, Csernyánszki 2, Bánfai 1, Kovács A. 7, Vámos 5, Panyi 1, Deszpotovics 4, Hornyák 5, Petrus, Sápi G., Sápi B.

Vezetőedző: Köstner Vilmos

P.G.