Kosárlabda: Kihozták a maximumot a meccsből a lányok

A jó erőkből álló BKG Prima Akadémia együttesét fogadta vasárnap késő délután a DEAC a Női Amatőr NB I. Piros csoportjában, a vendégek a tabella élén állva érkeztek Debrecenbe.

0

abmg-300x154 Kosárlabda: Kihozták a maximumot a meccsből a lányokFotó: deac.hu

Jobban kezdtek a vendégek, és bő három perc alatt nyolc ponttal elhúztak a házigazdáktól. A negyed második fele már jobb volt hazai szempontból, így alakult ki a 6-1-4-es eredmény az első pauzára.

A folytatásban még inkább belelendültek a hajdúságiak Mezei-Göttlinger és Szabó Zita is eredményesen kosarazott, így a második játékrész teljesen kiegyensúlyozott küzdelmet hozott (20-30).

A nagyszünet után koncentráltabban kezdett a vendég alakulat, ennek következtében tovább nyílt az olló a gárdák pontszámai között. Az utolsó felvonásnak 27-45-ös BKG-előnnyel vághattak neki a csapatok.

Az utolsó negyed első fele a hazaiaké volt, koncentráltabban játszott a DEAC és közelebb került ellenfeléhez. A találkozó végére a BKG is beleerősített, és megérdemelten nyerte meg az összecsapást (43-65).

DEAC-BKG Prima Akadémia 43-65 (6-14, 14-16, 7-15, 16-20)

DEAC: Mezei 2, Holinka-Miklós 2, Bognár-Szabó 5/3, Mezei-Göttlinger 12, Szabó 10/6

Cserék: Pallai -, Shirian 2, Sükei 4, Kernács 6, Cseri –

Edző: Kovács Imre

Kovács Imre: Nem mi voltunk a mérkőzés esélyesei, ezért inkább apró célokat tűztünk ki mára, amelyeket szerettünk volna megvalósítani. Ezek ötven százalékban teljesültek. Jó meccset játszottunk, kemény, agresszív találkozó volt, kihoztuk belőle a maximumot.