DVSC-II.: A nagyarányú győzelemhez Kalafat öt góllal járult hozzá

A DVSC másodikcsapata edzőmérkőzésen lépett pályára a megyei bajnokságban szereplő Hidasnémeti gárdája ellen szombaton.

0

DSC_2620-Kozepes-300x200 DVSC-II.: A nagyarányú győzelemhez Kalafat öt góllal járult hozzáFotó: Halmai Balázs/DVSC

A téli felkészülés harmadik edzőmeccsét játszotta a DVSC II. szombaton a Debreceni Labdarúgó Akadémián. Szatmári Csaba együttesének ellenfele a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei első osztály 4. helyén álló Hidasnémeti volt.

Esélyeshez méltón kezdett a kis a Loki, amely negyvenöt perc elteltével már ötgólos előnyben volt. A szünetben szinte teljes sort cserélt Szatmári Csaba, a második félidőben újabb két gólt szerzett a kis Loki, így teljesen megérdemelten nyert7-0-ra a piros-fehér gárda.

A DVSC-nél egyelőre próbajátékon futballozó, utánpótlás-válogatott Kalafat Álmos mesterötössel vette ki a részét a sima debreceni győzelemből.

Edzőmeccs

DVSC II. – HVSC Polgári Kft. 7–0 (5-0)

DVSC II. I. félidő: Nagy S. – Jankelic, Kovács R., Gellén, Bene – Gaczella – Kozma, Maruscsák, Juhász, Gyönyörű – Kalafat

II. félidő:Szabó S. – Tordai, Pelles, Csáki, Mezei – Gaczella (Maruscsák, 60.) – Kalafat (Gyönyörű, 60.), Tomola, Szabó Á., Kabály, Girdán

Gólszerzők: Kalafat 5, Girdán, Gyönyörű

Szatmári Csaba: Úgy gondolom, az első félidőben kimondottan jó ritmusban futballoztunk, a támadójátékunk pedig kifejezetten jó volt. Ellenfelünk előtt szinte egyáltalán nem adódott lehetőség a kilencven perc során, így teljes mértékben elégedett vagyok a játékosaimmal. Összességében megérdemelt sikert arattunk idei harmadik edzőmeccsünkön.