Gyulai Miklós: “Debrecen mindig fontos szerepet töltött be a magyar atlétikában”

A debreceni Maraton Országos Bajnokságon tiszteletét tette a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, Gyulai Miklós, akivel a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola sajtósa, az FM90 Campus Rádió műsorvezetője, Ó Nagy Ferenc beszélgetett.

0

4433-300x203 Gyulai Miklós: "Debrecen mindig fontos szerepet töltött be a magyar atlétikában"

Egy verseny kapcsán mindig kardinális kérdés, hogy milyen volt a szervezés, a rendezés. Hogy tetszett?

Először is szeretném megköszönni Debrecennek a verseny megrendezését. A közép-és hosszútávfutó szakma azt a döntést hozta, hogy az olimpiai kvalifikáció miatt megpróbálunk segíteni az atlétáknak. Nagyon régóta a Budapest Maraton keretein belül volt megrendezve az OB, de egy kicsit szokatlan időpontban, elsősorban a kvalifikáció miatt úgy döntött a Magyar Atlétikai Szövetség, hogy az OB-t saját hatáskörbe vonja. Egy kicsit tartottunk is tőle, amikor elkezdtünk azon gondolkodni, hogy hol tudnánk lebonyolítani, azonnal Debrecen jutott az eszünkbe.

 A város rendezett már többek között utcai futó világbajnokságot, és a szervezőknek komoly tapasztalatai vannak a nemzetközi sportesemények rendezése terén. Nagyon jó kapcsolatot ápolunk a Debreceni Sportcentrummal, jók a versenybírók, kiváló a környezet. A mai versennyel nagyon szerettünk volna segíteni az olimpiai kvalifikáció miatt Csere Gáspárnak, de ő sajnos tegnap betegség miatt lemondta a részvételt. Örömteli, hogy távollétében is 2 óra 20 perc alatti idővel nyert Jenkei Péter, ami kifejezetten jónak számít, ráadásul mindezt egy kicsit hűvös, szeles időben érte el. Debrecen mindig bizonyított, remek házigazda, ez most sem volt másképp!

Amennyiben a járvány engedi, idén nem ez volt az utolsó atlétikai verseny Debrecenben, úgyhogy önt is sűrűbben láthatjuk majd városunkban.

Nagyon szívesen jövök a Cívisvárosba, amihez hozzájárul az is, hogy édesapám nevét viseli az Atlétikai Stadion, sőt itt voltam először dobogós magyar bajnokságon. Debrecen mindig fontos szerepet töltött be a magyar atlétikában, most, amikor beszélünk, épp Kozák Lucáért szorítunk, hogy bejusson a döntőbe a fedettpályás Eb-n. Debrecenben nagyon jók a feltételek, két fontos versenyt is itt szeretnénk majd megrendezni, a Csapatbajnokság keleti elődöntőjét és hosszú idő után a felnőtt OB-t.

Apropó Európa-bajnokság, eddig elégedett?

Soha rosszabb kontinensviadalt ne lássunk, és van már érmünk is. Az eredmények azt mutatják, hogy egy nagyon erős Európa-bajnokságot látunk. Nyáron kiemelt esemény lesz az atlétika számára is az olimpia, de mi a szövetségben elsősorban a 2023-as hazai világbajnokság köré építjük a stratégiánkat. Persze a vb után sem áll majd meg az élet, bízom benne, hogy egyre többen futnak majd be csodálatos pályafutást a következő években, évtizedekben ebben a csodálatos sportágban.

ONF