Vízilabda: Vereség Szegeden

10-6-os vereséget szenvedett a DVSE a Szeged otthonában. A vendégek játéka a parádés kezdés után a második és harmadik negyedben látványosan visszaesett, így hiába hozták le döntetlenre a záró játékrészt, pont nélkül távoztak a Tiszavirág uszodából.

0

Pethe-szeged-768x745-300x291 Vízilabda: Vereség SzegedenFotó: Nagy Anita/DVSE

Macsi Patrik emberelőnyös góljával indult a találkozó, két perc múlva pedig Smitula Gergő növelte kettőre a debreceniek előnyét. A Szeged első találatára Pethe István válaszolt fórból, Macsi Patrik újabb találatával pedig már hárommal vezetett a vendég együttes másfél perccel a negyed vége előtt. Az utolsó szó a vendéglátóé volt, de így is magabiztos előnnyel mehetett rövid szünetre Miroslav Bajin csapata nyolc perc után (1-4).

A második játékrészben nyoma sem volt a kezdeti határozott játéknak, melyet kihasználtak a szegediek. A házigazda háromszor volt eredményes, a DVSE pedig hiába próbálkozott, egyszer sem sikerült növelni a gólok számát. A rövidzárlat révén a félidőben már 5-4 állt az eredményjelzőn a hazaiak javára.

A folytatás sem hozott megújulást, sőt, a Szeged vérszemet kapott és további két találattal megtoldotta az előnyét. Több, mint másfél negyed debreceni gólcsend után Zsilák László talált be előnyből, de közelebb már nem sikerült zárkózni. Szabó Zoltán együttese az utolsó percekben kétszer is bevette a DVSE kapuját, így a záró játékrésznek négy gólos előnnyel vághatott neki a házigazda (9-5).

Az utolsó negyedben csaknem öt percet kellett várni az első gólra. Sánta Dániel találatára a következő támadásból Oltean Sebastian válaszolt, a hátralévő bő két és fél percben pedig már igazán említésre méltó esemény nem történt. 10-6-ra nyert a Szeged, amely a hazaiak első győzelme volt a nemrég átadott Tiszavirág uszodában.

E.ON Férfi OB1, 23. forduló

Szegedi VE-Debreceni VSE 10-6 (2-4, 3-0, 2-1, 1-1)
Gólszerzők
: Kürti 4, Palotás G. 2, Kiss Cs. 2, Farkas K., Sánta, illetve Macsi P. 2, Smitula, Oltean, Zsilák, Pethe

Miroslav Bajin: Az első negyedet úgy kezdtük, ahogy elterveztük. Remek passzok, jó megoldások, hatékony támadások. 5-1 is lehetett volna, ehelyett 4-2 lett, ez pedig döntően befolyásolta a találkozót. A második és a harmadik negyedben nagyon nehezen találtuk a játékunkat, pontatlanok voltunk, ami ilyen szinten megbosszulja magát. Sokkal több volt ebben a mérkőzésben, nagyon sajnálom, hogy nem sikerült pontot szereznünk. Az első negyedre lehet alapozni, azon dolgozunk, hogy ezt négy játékrészen keresztül tudjuk produkálni.