A Jászberény legyőzésével biztosították be első osztályú tagságukat az Eötvös-lányok

A felnőtt női röplabda NBI rájátszásában a DSZC-Eötvös DSE Derecske Jászberényben szerepelt szombaton délután.

0

tizedik-győzelem-300x200 A Jászberény legyőzésével biztosították be első osztályú tagságukat az Eötvös-lányok

A hajdúságiak az alapszakaszban egyszer 3:1-re, egyszer pedig 3:0-ra győztek, és a rájátszásban is szettveszteség nélkül diadalmaskodtak a Jászberény Volleyball Team ellen. A mérkőzés egyik nagy tétje a jövő évi NBI-es tagság megőrzése volt.

Jól indult a hajdúságiak szempontjából a mérkőzés, nyitásból, sáncból és leütésből is pontot szereztek Fehér Anna Dittáék és még azt is elbírta a csapat, hogy négy nyitást is elrontottak, mert nyitásfogadásban és támadójátékban sokkal eredményesebbek voltak a házigazdáknál.

A nagy különbséggel megnyert első szett után kétpontos jászsági vezetéssel kezdődött a következő. Bár 4:5-re még fordított az Eötvös DSE, ezután többször is becsúszott egy-egy pontatlanul befejezett támadás, és 3-4 pontos vezetésüket állandósították a sokszoros válogatott Sándor Renátát is soraikban tudó lelkes hazaiak. A végjátékban még sikerült egy kicsit Béni Kittiéknek szorossá tenni az eredményt, de ezúttal a sok nyitásrontást nem tudta a DSZC-Eötvös DSE Derecske a mezőnyben kompenzálni.

A harmadik játszmában a vendégek nagyobb sebességi fokozatra kapcsoltak és a változatos támadójátékuknak köszönhetően 7 pontos előnyre tettek szert, amelyet szélső- és centerütéseik révén a játékrész végéig megőriztek. Ebben a szakaszban Máté Gréta, Vaida Beáta, Fehér Anna Ditta és Victoria P. Young ütésein kívül Tóth Kinga és Takács D. Orsolya egy-egy hatalmas mentése is élményszámba ment.

A negyedik etap hasonlóan kezdődött a másodikhoz, a hazaiak már 5-2-re is vezettek. Ekkor azonban Vaida Beáta kétszer villant nyitásból, a támadójáték eredményességéről viszont a feladó, Takács D. Orsolya gondoskodott, aki második érintésből áttett labdájával lepte meg Deme Gábor tanítványait. A jászsági időkérés után tovább növelte előnyét a derecskei csapat, Vaida Beáta újabb két ászt nyitott, Máté Gréta pedig egymás utáni hat támadásából is eredményes tudott lenni. Ehhez persze az is kellett, hogy a hajdúságiak nyitásfogadása stabil volt, amelyben Fehérvári Vivien liberó is jelentősen kivette a részét. A mérkőzés végén még Victoria P. Young is beütött két labdát és Korompay Zsuzsanna is játéklehetőséget kapott.

Összességében a DSZC-Eötvös DSE Derecske megérdemelten győzött, és ezzel az idei szezonban már a tizedik sikerét aratta. A győzelem azt eredményezte, hogy a hátralévő két forduló eredményeitől függetlenül a hajdúsági csapat a következő bajnokságban is az NBI-ben szerepelhet.

Jászberény Volleyball Team-DSZC-Eötvös DSE Derecske 1:3 (-13, 19, -19, -16)

Jászberény Volleyball Team: Nagy Orsolya, Sléder Kitti, Csabai Szonja, Csiki Aliz, Kocsmár Karola, Juhász Viktória. Liberók: Mizsei Leila, Lagzi-Kovács Maja

Cserék: Berényi Lora, Sándor Renáta, Imre Eszter, Hajdu Lili

Vezetőedző: Deme Gábor

DSZC-Eötvös DSE Derecske: Vaida Beáta, Fehér Anna Ditta, Takács D. Orsolya, Máté Gréta, Victoria Paige Young, Tóth Kinga. Liberó: Fehérvári Vivien, Papp Csenge

Cserék: Béni Kitti, Korompay Zsuzsanna

Vezetőedző: Szombathy András

Az NB I-es felnőtt csapat legközelebb április 10-én (szombaton) 19 órától Budaörsön játszik.

A mérkőzés az alábbi videón nézhető vissza:

https://www.youtube.com/watch?v=yE3gSsloF2M&ab_channel=JrkOnLive

Bravó lányok!