Fotó: Égerházi Péter
A labdarúgó NB II 34. fordulójában a Kazincbarcikát fogadta szakadó esőben a DVSC, a felek novemberi találkozóján magabiztos 3-0-s debreceni siker született, ezúttal azonban kiegyenlítettebb játékot hozott a két csapat összecsapása. A vasárnap délutáni mérkőzés mindkét együttes sorsát döntően befolyásolta, míg a Loki a tabella második helyén állva a feljutásért küzd, a vendégek a hátulról másodikok, és a kiesés elkerülésért harcolnak.
A második percben Tóth Lászlót ugratták ki a barcikaiak, Gróf óriási védésére volt szükség, hogy ne kerüljön már a mérkőzés legelején hátrányba a házigazda. Alig egy perccel később Korhut adta be remekül a labdát a baloldalról, Szécsi megelőzte védőjét, és a kapuba fejelte a labdát, megszerezve a vezetést a Debrecennek. A korábbi Loki játékos, Takács Tamás lövését Poór Patrik blokkolta, majd a másik oldalon Ugrai előtt kínálkozott lehetőség, de lövése jócskán a elkerülte a kaput. A középpályán egy pillanat alatt hozták át a labdát felek, nagy iramot diktálva a vizes talajon. Újra Ugrai futott el veszélyesen a balszélen, beadását Szécsi ezúttal mellé fejelte. Az első tíz perc lendületes játéka után a labdatartásra helyezték a hangsúlyt Dzsudzsákék. Ugrai Rolnaddal alaposan meggyűlt a vendég védők baja, a DVSC tízese remek cselekkel került helyzetbe, lövését azonban blokkolták. A félidő közepére beszorította kapuja elé ellenfelét a Lokomotív, előbb Pintér Ádám beadására Szécsi érkezett veszélyesen középen, majd maga Pintér vette át rosszul a labdát nagy helyzetben. Ahogy kisütött nap, úgy ült le a meccs. Bévárdi hibázott a félpályánál, a debreceni játékos csak szabálytalanul tudta megállítani emberét. A szabadrúgást Tóth ívelte a kapu elé, Takács Tamásra nem jutott védő, a Kazincbarcika támadója a léc alá vágta a labdát, ezzel a harmincegyedik percben egyenlítettek a vendégek. Az egyenlítő találat után egyik csapat sem tudott a másik felé kerekedni, a kiesés ellen harcoló vendégek minden labdába beleléptek, minden négyzetméterért nagy csatát vívtak. 1-1-es állással vonulhattak szünetre a felek.
A második játékrész DVSC támadással indult, a csereként beállt Baráth Péter lőtt kapásból, lövése azonban elakadt a védőkben. Nem sokra rá Bévárdi adott be remekül, Bárány Donát elől az utolsó pillanatban kanalazták el a labdát. Újult erővel rohamoztak a hajdúságiak, ismét Bévárdi passzolt az ötös vonalára, az érkező Szécsi elől szögletre mentett a Kazincbarcika. Az ötvennyolcadik percben Ugrai szabadrúgása okozott riadalmat, de kaput nem talált. Szécsi legurítását Dzsudzsák küldte rá, életerős lökete alig fél méterrel szállt fölé. A sorozatos Loki támadásokat rendszerint szögletre mentették a vendégek, a sarokrúgásokból viszont nem sikerült veszélyes helyzeteket kidolgozni. A hetvenedik percben újra eleredt az eső, a széllel együtt a DVSC is feltámadt, Bárányt buktatták a balszélen, Dzsudzsák laposan középre tett labdájára Kinyik Ákos érkezett nagyszerűen, és a rövidsarokba juttatta a játékszert, a hetvenharmadik percben újra a piros-fehéreknél volt az előny (2-1). A vezetés birtokában tovább fokozták a nyomást a hazaiak, Sós ívelését követően Bárány fejelt fölé, igaz védője nagyot taszajtott a fiatal tehetségen, a játékvezető nem látott szabálytalanságot. Bévárdi teljesítménye látványosan javult a második félidőre, számtalanszor futott el a jobb oldalon. A sokadik hazai szöglet után Horváth kapus a labda helyett Baráth fejét találta el, a bíró rögtön a tizenegyespontra mutatott. A büntetőt Dzsudzsák Balázs értékesítette, ezzel 3-1-re növelve az előnyt a 87. percben Újabb találat nem született, a Vasutas egy kiélezett első félidő után felőrölte ellenfelét a második negyvenöt percben.
Labdarúgó NB II, 34. forduló
DVSC – Kolorcity Kazincbarcika SC 3-1 (1-1)
DVSC: Gróf, Kinyik, Ugrai (Sós 60’), Dzsudzsák, Pintér (Baráth 46’), Poór, Bódi (Bárány 46’), Bévárdi, Varga, Korhut (Ferenczi 60’), Szécsi (Talpalló 89’)
Gólszerzők: Szécsi 4’, Kinyik 73’, Dzsudzsák (büntető) 87’ ill. Takács 31′
U.Á.




