DSC_0784-scaled-2048x1366-300x200 Amerikai futball: Győzelmet jelentő kilenc másodpercFotó: Bellon Bíborka

Gyülekeztek a borús felhők a Debreceni Egyetem Sportközpontjának műfüves pályája fölött, de jelentős eső a mérkőzés alatt nem zavarta a csapatokat. A Budapest Titans egy amerikai és egy mexikói játékossal a keretében érkezett a cívisvárosba, így a fővárosiak egy hajszálnyival esélyesebbnek tűntek.

Ám a találkozó egyértelműen egyenlő erők küzdelmét hozta. Az első negyedben a titánok Sárközi Ádám futásaival próbáltak haladni a pályán, amelyet gyorsan megállított a DEAC Mihalik György és Orosz Levente kemény szereléseivel. Majd Kis Lóránt egy elvesztett labdára is rávetette magát. Jöhettek a hazaiak, akik első drivejukat hamar kihasználták. A másodéves Horai Krisztián ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta, az ő elkapásával szerzett vezetést a Gladiators. Az extrát azonban blokkolták a budapestiek (6-0).

A fővárosiaktól viszont a második játékrészben elmaradt a válasz. Pedig két alkalommal is a debreceni 10 yardos vonalon belülre került Fábián Krisztián együttese. Panykó Patrik több átadást is sikeresen kiütött a Titans-elkapók kezéből, Farkas Sándor pedig az irányítót is sackelte. Ám ez azt is jelentette, hogy nehéz helyzetből kellett támadnia a DEAC-nak a saját térfeléről. A félidő végéhez érve azonban egy nagyon kemény szerelés után az irányító Molnár Gábor sérülést szenvedett, így helyette Demkó Balázs folytatta. A maradék időt már letérdelte a 17 éves játékos.

A szünetben egy rövid kis zuhany áztatta a pályát, ami miatt egy kis pályakarbantartásra volt szükség. Ezt követően a Debrecen hozhatta volna a malacbőrt a kick-off után, ám a titánok visszaszerezték azt. Ez egy kicsit megfogta a gladiátorokat, amit kihasznált a Titans. Az akciósorozat végén J.D. Crandall elkapásával egalizáltak a vendégek. A kétpontost azonban kivédekezték a cívisvárosiak (6-6). Ezután Demkó adogathatott és a fiatal irányítónak volt néhány szép passza, de még érezhető volt egy-két mozzanatában a rutintalanság. Viszont kezdtek megfogyatkozni a csapatok. A Titansnél egy játékost szabálytalan mezcsere miatt állították ki. Ezt követően pedig a negyedik játékrészben Crandallt is kiküldték a játékvezetők. Miután az amerikai elkapót hosszú hajánál fogva szerelték, a labdával megdobta a földön fekvő Mihalikot, így mehetett is zuhanyozni sportszerűtlenségéért.

Kulcsembere elvesztése után viszont így is fordítottak a vendégek. A titánok falemberei beléptek a neutrális zónába, ami után a Debrecen elindította a támadást. Azt hitték a hazaiak, hogy szabad játékkal mehet tovább a találkozó, de nem repült sárga zászló. Demkó átadására Máximo Sánchez csapott le és egészen a pontszerző területig vitte a labdát. Majd a kétpontost is értékesítette Fülöp Ákos (6-14). A debreceni gondok csak tetőztek, amikor Demkónak is le kellett jönnie, miután Sánchez durván szerelte őt. A mexikói is mehetett idő előtt tusolni. Nem sokkal később pedig Axman Andor komoly sérülése is csak nehezítette a helyzetet. Irányító poszton pedig Roják Richárd lépett pályára, így főleg a futójátékban bízhatott kevéssel a vége előtt a Gladiators. Ami be is jött. Gréczy Balázs, aki élete első felnőtt bajnoki touchdownját a titánok ellen szerezte, most egy félpályás futással mattolta a vendégek védelmét. Emellé kellett Roják jól időzített blokkja is. A kétpontos sikertelen volt, így elmaradt az egyenlítés (12-14). A titánok futásokkal próbálták lemorzsolni az időt, de amikor el kellett rúgniuk a labdát, Fábián Krisztián a meccsen ötödjére is elejtette a labdát, ami kedvező mezőnypozícióba hozta a DEAC-ot. Roják nem tudta sokat gyakorolni a passzokat, de egyetlen sikeres átadása megtalálta Román Dávidot az end zoneban, amivel megfordította kilenc másodperccel a meccs vége előtt az állást a Gladiators: 18-14! Bár a végén még próbálkozott a Titans, de Fülep Csaba interceptionje lezárta a találkozót. A DEAC egy drámai, fordulatokkal teli összecsapáson az utolsó másodpercekben megnyert egy nagyon fontos párharcot.

„Mentálisan volt borzasztóan nehéz ez a párharc, ami a védelmek csatáját hozta főleg” – emelte ki Gyarmati Ottó, a DEAC vezetőedzője. – „A mérkőzés egy-egy pillanatában azért meg kellett fogni a játékosokat, hogy ne legyenek nagyobb gondok. A fordulatosság már nagyon hiányzott. Az ilyen mérkőzéseket az utóbbi időkben elvesztettük, de most nagyon örülök annak, hogy ez nem így történt. Voltak olyan pillanatok a negyedik negyedben, amikor a sok sérülés és durvaság miatt közel voltunk ahhoz, hogy feladjuk, mert egyszerűen a játékosok egészsége fontosabbnak tűnt. De két irányító hiányában is úgy döntöttünk, hogy felvesszük a kesztyűt, és ez hozta a fordulópontot, illetve a győzelmet számunkra.”

DEAC Gladiators – Budapest Titans 18-14 (6-0, 0-0, 0-6, 12-8)
Pontszerzők: Gréczy Balázs, Horai Krisztián, Román Dávid 1-1 TD, illetve J.D. Crandall, Máximo Sánchez 1-1 TD, Fülöp Ákos 1 PAT

A DEAC Gladiators legközelebb május 9-én a Dabas Sparks vendége lesz.