Fotó: Rácz Eszter Anna
Mivel a Tatabánya kikapott hazai környezetben néhány órával a mérkőzés előtt és a KSI is vereséget szenvedett a Honvédtól, biztossá vált, hogy a debreceniek matematikailag is elérték a szezon előtt kitűzött célt, azaz a 14., osztályozót jelentó helyet a bajnokságban. Gyorsan szögezzük le, az idény elején a Magyar Kupában az összes létező ellenféltől – többek között közvetlen rivális Tatabánya-KSI duótól is – kikapott együttesünk, éppen ezért a fejlődés szemmel és pontokban is látható. Ennek ellenére abban biztosak lehetünk, hogy a mieink nem így szerettek volna búcsúzni a mérkőzéseket az online térben lelkesen követő szurkolóktól.
Miroslav Bajin a keretbe nevezte Kardos Mártont, Rózsa Bencét, valamint Hajdu Lajos Attilát, aki élete első felnőtt bajnokiját játszotta.
Az angyalföldieket dicséri, hogy teljes kerettel érkeztek és megtisztelték azzal csapatunkat, hogy a lefújásig teljes erőbedobással vízilabdáztak. Más kérdés, hogy ennek a szezon legnagyobb hazai veresége lett az eredménye, az OSC elleni őszi hazai mérkőzéssel karöltve.
Az első negyedben ötöt rámolt be a Vasas Kósik Soma kapujába. A gólos sorát az olimpiai, Világ- és Európa-bajnok szerb klasszis, Szava Rangyelovics kezdte, majd a magyarok világbajnok centere, Bedő Krisztián folytatta a gólgyártást (0-5).
A második negyedben négyet lőttek a vendégek, hazai oldalon viszont továbbra sem született gól. Hiába volt többször is előnyben a DVSE, vagy az utolsó passzba csúszott hiba, vagy a lövés ment mellé, ha pedig minden klappolt, a korábban a debrecenieknél is megfordult olimpiai, VB és EB győztes kapus, Branislav Mitrovics védett (0-9).
A harmadik játékrészben alábbhagyott a Vasas lendülete és „mindössze” három gólt lőtt, igaz, Kósik Soma több nagy védése – többek között egy büntető hárítása – kellett hozzá. 40 másodperccel a negyed vége előtt Stefanidesz Levente megszerezte az első debreceni találatot, így nem maradt szégyenben a haza (1-12).
A záró játékrészben egy hetest vágott még az angyalföldi együttes, de ennek már sok jelentősége nem volt, pláne a hazaiak szempontjából. 1-19-es vendég győzelemmel zárult a szezon utolsó debreceni bajnokija.
E.ON Férfi OB1, 29. forduló
DVSE – A-Híd VasasPlaket 1-19 (0-5, 0-4, 1-3, 0-7)
Gólszerzők: Stefanidesz, illetve Bátori 3, Bedő 3, Szatmári 3, Bóbis 3, Brguljan 3, Rangyelovics 3, Simon H.
Miroslav Bajin: Több fiatal játékost is neveztem a meccsre, hogy pihentessem az utolsó fordulóra néhány kulcsjátékosomat, de ennek akkor sem így kellett volna alakulnia. Egyértelmű, hogy a Nagykanizsa elleni osztályozóra készülünk, ennél azonban szebben akartuk volna zárni a hazai meccsek sorát. Gratulálok Hajdu Attilának a debütáláshoz, de sajnos ezen kívül semmilyen pozitívumot nem tudok említeni a mérkőzéssel kapcsolatban.




