Fotó: HBN-archív
Bár a május elsejére kiírt Európa-bajnoki selejtezőt eltörölte a szövetség, nem maradnak híján a nívós nemzetközi versenyeknek a salakmotor debreceni rajongói. A május 30-i, augusztus 20-i és október 23-i dátum eddig is ott szerepelt minden salakos naptárában, ehhez jön most hozzá a július, ugyanis páros Európa-bajnoki elődöntőnek adhat otthont a Gázvezeték utcai Perényi Pál Salakmotor Stadion!
A remek hírt Baráth Norbert, a SpeedWolf Debrecen ügyvezetője osztotta meg a Hajdú-bihari Naplóval.
– Az európai szövetségtől kaptuk a felkérést a páros Európa-bajnokság elődöntőjének megszervezésére, amire mi örömmel bólintottunk rá – ismertette Baráth Norbert. – Az időpont jelenleg július 10-e, de ez még tárgyalás alatt áll, előfordulhat, hogy egy héttel tolódik, vagy éppen előrébb kerül majd a verseny. Az, hogy mely nemzetek párosai érkeznek hozzánk, függ az európai országok járványügyi helyzetétől, valamint az is befolyásoló tényező lehet, megrendezik-e az ukrajnai másik elődöntőt, vagy pedig csak a debreceni selejtező lesz megtartva. Egy biztos, az induló hét páros tagjai között ott lesz a magyar is, amelyet a rendező SpeedWolf Debrecen versenyzői alkotnak majd – mondta el az ügyvezető.
További jó hír a salakmotorsport szerelmeseinek, hogy a május 30-ra tervezett öt nemzetes, futamonként öt versenyzős nemzetközi meghívásos viadal továbbra is tervben van. A klubnál bíznak benne, hogy nem szól közbe a világjárvány és a versenyre újra benépesülhetnek majd a lelátók.




