DSC-SI Megye II: Döntetlen Konyáron, veszélyben a feljutás

A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola megyei másodosztályú csapata feljutó helyről vágott neki a rájátszás hatodik fordulójának, mely során a Konyár otthonába látogatott a cívisvárosi gárda.

0

letöltés DSC-SI Megye II: Döntetlen Konyáron, veszélyben a feljutás

A bajnoki rájátszás első körében már találkozott egymással a két együttes, akkor sima 3-1-es DSI siker született. Ezúttal viszont a csapat egyik legjobbjára, az előző Konyár elleni meccsen duplázó Sallai Csabára nem számíthatott Selyem Nándor vezetőedző. Az ő pótlását nem sikerült maradéktalanul megoldania a kékeknek. A gólnélküli első félidő után több poszton is változtattak az edzők, a Sportcentrumnál előbb Bóni Balázs helyére érkezett Farkas Dávid, majd Kovács Péter csapatkapitányt váltotta Cserei József Csaba. Hiába dolgoztak ki helyzeteket a vendégek, rendre pontatlan befejezés lett az akciók vége. A 73. percben mindez megbosszulta magát, ugyanis megszerezte a vezetést a Konyár. A hajrában Olajos István góljával összejött az egyenlítést a DSC-SI-nek, ugyanakkor mindkét közvetlen rivális, az Egyek és a Nagyrábé is nyerni tudott, ez pedig azt jelenti, hogy a Sportcentrum visszacsúszott a harmadik helyre a táblázaton. A megyei első osztályba a tabella első két helyezettje jut fel, így négy fordulóval a vége előtt két pont hátrányból folytatja a harcot a debreceni alakulat.

Konyári SE – DSC-SI 1-1 (0-0)

DSC-SI: Lukács, Bégányi, Kovács P. (Cserei 55’), Olajos, Somogyi, Demeter, Buglyó, Zubora, Bóni (Farkas 46’), Dobi, Kiss T.

Vezetőedző: Selyem Nándor

Gólszerző: Olajos István 81’

Selyem Nándor: Két hiányzóval, két olyan játékossal, akik sérülten vállalták a játékot csak egy döntetlenre futotta. Pedig megvoltak a lehetőségeink, de még üres kapuba sem találtunk be, nagyon enervált volt a csapat. A játékvezetéssel sem voltam maradéktalanul elégedett, de ettől függetlenül nyernünk kellett volna.

U.Á.