Polyák Martin szenvedéllyel szeret futballozni

A fiatal hálóőr az egyetem révén került klubhoz, s hamar alapemberré vált a DASE felnőttcsapatában. Polyák Martin ezúttal példaképéről, a tanulás és a sport kettőséről, valamint a kapussors különlegességeiről mesélt.

0

186549730_1308911189503716_4017406123638486310_n-300x170 Polyák Martin szenvedéllyel szeret futballozniFotó: deac.hu

Általános sztereotípia, hogy minden gyermek csatár szeretne lenni, a DASE cerberusa, Polyák Martin azonban már gyermekként is kitűnt a tömegből, hiszen amikor szülei levitték egy edzésre, az első útja a gólvonalhoz vezetett.

„Körülbelül öt esztendős lehettem, amikor a BVSC-Zuglóban elkezdtem futballozni, ebben a korban kifejezetten nagy volt a mozgásigényem – mesélt a kezdetekről Martin. – Az első adandó lehetőségnél beálltam a kapuba, az edzőim talán kissé csodálkoztak is, de számomra ez a poszt volt a legszimpatikusabb. Rohangálni nem kellett, egy-egy bravúr után mégis büszkék voltak rám a társak, s szerencsére az évek során egyre több pozitív visszajelzést kaptam. Hamar rádöbbentem, hogy a mai labdarúgásban egy jó kapusnak együtt kell élnie a játékkal, meg kellett tanulnom a védelmet, majd idővel az egész csapatot instruálni, hátulról ugyanis tökéletes rálátásom van a pálya egész területére. Amióta elkezdtem futballozni, sokat változott a játék, nem elég kézzel stabilan védeni, lábbal is ügyesnek kell lenni, ami jó mozgáskoordinációt igényel. Ezen a téren Alisson és ter Stegen megoldásait szoktam figyelni, a példaképem pedig kamaszkorom óta Iker Casillas, aki hozzám hasonlóan alacsony kapus, mégis bebizonyította, hogy kisebb termettel is lehet valakiből jó hálóőr.”

Polyák Martin a Debreceni Egyetem Orvostudományi Karának hallgatója, több csapattársához hasonlóan tanulmányai szólították a cívisvárosba.

„Kimondottan empatikus embernek tartom magam, boldoggá tesz, ha segíthetek másokon, így számomra kézenfekvő volt, hogy orvosi szakon tanulok tovább – indokolta választását a DASE hálóőre. – Amikor megkaptam a levelet, hogy felvettek, azonnal felvettem a kapcsolatot a DEAC vezetésével, ugyanis több ismerősöm is dicsérte a klubnál zajló szakmai munkát, én pedig szerettem volna folytatni a labdarúgást. Az átigazolásban a korábbi kapusedzőm sokat segített, és a beilleszkedés is könnyen ment, mindannyian jó kedélyű sportemberek vagyunk, akik szenvedéllyel szeretnek futballozniAz edzéseken mindenki a maximumot nyújtja, amiben segítenek a posztriválisok, szerintem jó dolog, hogy keményen meg kell küzdeni a csapatba kerülésért. Amióta a DASE kapusa vagyok, sok csapattársam volt, de mostanra állt össze igazán a társaság, a pályán kívül is baráti kapcsolatot ápolunk. Fiatal egyetemisták alkotják a keretünket, így a rutin olykor hiányzik, ám nálunk elszántabb csapat aligha létezik a megyében.”

A DASE kapusa erősségeiről, hiányosságairól, valamint jövőbeli terveiről is szót ejtett.

„A kapusedzőimmel mindig is azon dolgoztunk, hogy az alacsony termetem ellenére minél ruganyosabb, robbanékonyabb legyek, ebben pedig édesapám is a segítségemre volt, önszorgalomból otthon is sokat gyakoroltam. Szerencsére a reflexeimmel sosem voltak gondok, de természetesen mindig van hová fejlődni, az utóbbi években például lábmunkában sikerült sokat előre lépnem. Amennyiben adódnak lehetőségek, szeretném megvalósítani a gyerekkori álmom, jó lenne a profi osztályok valamelyikében futballozni. A tanulásra is nagy hangsúlyt fektetek, hiszen előbb-utóbb szögre kerül a kapuskesztyű, de egyelőre össze tudom egyeztetni a kettőt, s azon leszek, hogy ez a jövőben is így legyen. Minden edzésnapon mosolyogva lépek be a Sportcampusra, így biztos vagyok benne, hogy nem szeretnék elszakadni a labdarúgástól, amíg bírom erővel, védeni fogok.”