DEAC KA U18: Elődöntőben a Kádár-tanítványok

Hétpontos győzelmet aratott a DEAC Kosárlabda Akadémia U18-as csapata a Nemzeti Fiú Junior Bajnokság országos döntőjének nyitómeccsén, így Kádár Tamás és Horváth Imre együttese pénteken már a fináléba jutásért léphet parkettre.

0

Névtelen-terv-2021-05-26T135710.227-300x154 DEAC KA U18: Elődöntőben a Kádár-tanítványokFotó: kosarlabdaakademia.deac.hu

Hosszú várakozás után szerda délelőtt végre elkezdődött a junior bajnokság nyolcas döntője. Kádár Tamás csapata a hatodik helyen zárta a rájátszást, így egyenes ágon kvalifikálta magát a szezon legnagyobb jelentőséggel bíró megmérettetésére. A torna egyenes kieséses rendszerben zajlik, a negyeddöntőben a Kecskeméti KA gárdája várt a mieinkre. Az alapszakaszban már kétszer is megütköztek egymással a felek, saját otthonában mindkét alakulat győzni tudott. Közel egyenlő erők csatájára lehetett tehát számítani, ahol a pillanatnyi forma volt hivatott dönteni.

A találkozót a kecskeméti Tóth Barna triplája nyitotta, melyre Kovács Ákos egy 2+1-es akcióval válaszolt. Tóth sikeres középtávolija után a piros-fehérek három egységgel elléptek, de Kalassai Martin zsinórban szerzett hat pontja után megfordult az állás (11-8). A Kecskemét oldalán Tóth mellé Kőházi Bence és Ivkovic Milán zárkózott fel a kosarak gyártásában, vezetésükkel egy 11-2-es etapot produkált a KKA (13-19). A negyedet Madar Krisztián büntetői zárták, négypontos hátránnyal vonulhatott pihenni a DEAC (15-19).

A második felvonás is hasonló forgatókönyv szerint alakult, Sztojan Ivkovics tanítványai sokáig tartani tudták minimális előnyüket. A félidő végéhez közelítve azonban ismét Kalassai pillanatai következtek, ifjú bedobónk találataival kiegyenlítettek, majd Kiss Kolos duplájával a vezetést is átvették akadémistáink (29-26). Az utolsó szó mégis Ivkovic Miláné lett, kinek triplájával a Kecskemét állt jobban a nagyszünetben (33-35).

A harmadik negyedben megtáltosodtak a hajdúságiak, Kovács Ákosék egy 14-3-as rohamot indítva robbantak ki az öltözőből, ezzel magukhoz ragadva a kezdeményezést (47-38). Ezt az intenzitást sajnos nem tudták huzamosabb ideig tartani a fehér-feketék, a harmincadik minutumban Ivkovic sokadik villanását követően újfent döntetlent mutatott az eredményjelző (55-55). Arról, hogy mégse teljesen nulláról induljon a zárónegyed, Kovács Ákos gondoskodott egy kettessel (57-55).

A vágjátékra aztán Ságodi Róbert is előkerült, a fiatal irányító oroszlánrészt vállalt abban, hogy a debreceniek várhassák kedvezőbb pozícióból az utolsó perceket. Kalassai és Czermann Patrik duplái után úgy tűnt, hogy végleg lezárhatják az ütközetet a cívisvárosiak, de az Ivkovic-Tóth duó segítségével még egyszer visszakapaszkodott a Bács-Kiskun megyei egyesület (74-71). Több fordulatot azonban már nem tartogatott az összecsapás, így a DEAC Kosárlabda Akadémia került a legjobb négy közé, ellenfele pedig a házigazda Zsíros Akadémia Kőbánya lesz péntek délután.

DEAC Kosárlabda Akadémia U18 – Kecskeméti KA/A 78-71 (15-19, 18-16, 24-20, 21-16)

DEAC U18: Kiss 4, Madar Krisztián 10, Kalassai 20/3, Czermann 7, Kovács 24/3

Cserék: Ságodi 11/3, Hegedűs 2, Magyari, Fekete, Turán, Turcsik

Vezetőedző: Kádár Tamás

Kádár Tamás: Ahogyan arra számítani lehetett, küzdelmes mérkőzés volt, mindkét csapat jól felkészült a másikból. Az első félidőben több hibával játszottunk, de a másodikra sikerült fokozatot váltanunk, és ez lett a siker kulcsa. Büszke vagyok a csapatomra.