Pengével írt tündérmese – Urbán Ádám jegyzete

A napokban futótűzként terjedt a hír, hogy Battai Sugár Katinka személyében 109 év után indul újra debreceni vívó az olimpián (1912-ben Békessy Béla olimpiai ezüstérmes kardvívó valójában a Magyar Atlétikai Club színeiben vívott, de a hagyomány szerint szokás őt debreceni vívónak tekinteni).

0

12-05-2019-9-53-06-300x156 Pengével írt tündérmese – Urbán Ádám jegyzete

A még mindig csak 18 éves Sugit személyesen is ismerem. A páston többször is összecsaptunk, hiszen nem is olyan régen még egy klubban és egy Mesternél pallérozódtunk. Sokszor akár egy órán át is vívtunk az akkor még kislány Sugival. Már pályafutása elején is végtelen kitartásról és akaratról tett tanúbizonyságot, amikor addig nem kötött ki, amíg legalább öt tust nem adott. Tehetségéről bárkinél korábban meggyőződhettem, ahogy már egészen kicsiként megmutatkozott magával ragadó személyisége is.

Azonban hiába a valóban kiemelkedő tehetség, és az emberfeletti szorgalom, ha nincs meg a megfelelő szakmai háttér. Jómagam is rengeteg nálam tehetségesebb vívó karrierjét láttam zátonyra futni a szakmai tudás hiánya miatt. Sugi és a debreceni kardvívók szerencséje, hogy olyan vívómesterük van, mint Dávid László. Ismerve Lacit, ő lenne az első, aki kikérné magának, a mester megnevezést, a vívóedző titulust talán megengedi nekem. A vívómaszk mögé rejtve arcát, csendben dolgozva ér el jobbnál jobb eredményeket, immár több mint egy évtizede. Hitvallásának tekinti, hogy a siker mindig a tanítványé, a kudarc pedig az edzőé. Nem is nagyon áll oda tanítványaival fotózkodni egy-egy siker után. Mára azonban kilépett a szürke eminenciás szerepéből, s már minden vívásban dolgozó szakember számára egyértelművé vált, hogy ő a vezéralakja a jelenlegi debreceni vívósportnak. Tudását nem az olimpiai kvalifikáció megszerzése bizonyítja, hanem az, ahonnan indulva elérte azt.

10173604_666900886709901_1630821928_n-300x200 Pengével írt tündérmese – Urbán Ádám jegyzete

A sportban különféle győzelmeket különböztethetünk meg. Van a papírforma, mint a Jordan-féle amerikai kosárlabdacsapat, a Dream Team olimpiai győzelme, és van a meglepetés győzelem, mint például az 1980-as Lake Placid-i olimpián aratott amerikai jégkorong együttes már-már csodaszámba menő elsősége. Ha már a csodáknál tartunk, itt a legújabb a hír: egy debreceni vívó is tagja az olimpiai csapatnak. Ugyanakkor ez nem csoda, hanem egyenesen mesébe illő történet. Az általam ismert egyik legjobb magyar vívószakember így jellemezte a közelmúltban a cívisvárosi vívást: „Az, amit ti Debrecenben csináltok, az már a tündérmese kategória.”

Épp ésszel felmérve, olyan tényleg nem létezhetne, hogy valaki egy vívástól idegen közegben, komolyabb versenyzői tapasztalat nélkül, edzői tudását évekig fejlesztve, az élsportra abszolút alkalmatlan körülmények közül, iskolai tornatermeket bérelve vagy éppen egy régi varroda, ma már közösségi tér szűk folyosóin oktatva, saját pénzét is a klubjába ölve olimpikon vívót nevel fel. Ilyen nincs, és mégis van. Ráadásul mindez Debrecenben, amely oly távol van a vívás főütőerétől, Budapesttől. És hogy miért éppen Debrecen? Laci sokszor mondta nekem:

„Az itteni gyerekek között is vannak ugyanolyan tehetségesek, mint a nagy, fővárosi egyesületek sportolói. Ők is megérdemlik, hogy városukat és országukat képviseljék egy-egy világeseményen, nem csak a pestiek.”

Dávid-Laci1-300x300 Pengével írt tündérmese – Urbán Ádám jegyzete

De mégis miért csinálja az egészet, miért maradt négy éve Debrecenben? Hiszen miután felmondott előző egyesületében, nem volt olyan klub az országban, amely ne akarta volna megszerezni, sőt a Távol- és Közel-Keletről, valamint Amerikából is kapott igencsak kecsegtető ajánlatokat. Miért vállalta a konfliktusokat, miért viselte el a rágalmakat, a spártai körülményeket, az amatőr környezetet? Erre is megvan a rá jellemző egyszerű válasza:

„Mert nagyon szeretem a vívást. A vidéki vívást pedig különösen.”

A sport szeretete. Ilyen egyszerű lenne?

Úgy tűnik, tündérmesék mégis léteznek, ahogy varázslók is. A miénk itt Debrecenben acéllal a kezében oktatja a jövő és a jelen vívónemzedékét. Hálával tartozom, hogy én is tanulhattam tőle. Köszönjük Mester!

U.Á.