Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI
Napra pontosan egy hete zajlik a 2020-ról elhalasztott olimpia Tokióban, pénteken pedig az atléták is megkezdték szereplésüket a Nemzeti Stadionban, a mezőnyben minden eddiginél több debreceni sportolóval.
Elsőként Koroknai Máténak szurkolhattunk, akinek roppant nehéz előfutamban kellett helytállnia, a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola kiválósága a péntek délelőtti (magyar idő szerint hajnali) programban, 400 méteres gátfutásban volt érdekelt. A nagy esélyesnek kikiáltott, mindössze 21 esztendős brazil dos Santos már az első 100 méteren felfutott Koroknaira, s bár a mi fiunknak nem vele kellett tartani a lépést, a pályabeosztás egyértelműen segítette Mátét. Összeszedett, jó futást láthattunk a debreceni atlétától, aki az ötödik helyen fordult a célegyenesre, végül pedig 49.80-as idővel a hatodik helyen végzett a bivalyerős futamban. Remek hajrájának köszönhetően végül a katari Abderrahman Samba 48.38-cal ért célba elsőként, rajta kívül további három gátas kvalifikált helyezéssel, Máté ideje pedig végül nem bizonyult elegendőnek a továbbjutáshoz.
Ennek ellenére szívből gratulálunk a Tokióban elsőként bemutatkozó debreceni atlétának, aki egy tizedre megközelítette élete legjobbját, s szépen helytállt a nívós mezőnyben. Szép volt, Máté!
P.G.




