Bényei Balázs: „megérdemelten tartottuk itthon a három pontot”

A Debreceni Egyetem labdarúgócsapatának rutinos jobboldali védőjét kérdeztük a vasárnapi győztes mérkőzés kapcsán, illetve maradásának okairól is érdeklődtünk.

0

safe_image-2-300x157 Bényei Balázs: „megérdemelten tartottuk itthon a három pontot”Fotó: deac.hu

Remek rajtot vett a DEAC, a bajnoki nyitányon meggyőző játékkal, az első félidőben szerzett góloknak köszönhetően győzte le a DVTK második csapatát.

„Az első félidő rendben volt, domináltunk, szervezetten, lendületesen futballoztunk, több helyzetet kidolgoztunk, melyekből kettőt értékesítettünk. Ha lehetőségeinkkel jobban sáfárkodunk, már ebben a játékrészben lezárhattuk volna a mérkőzést. Szünet után kicsit akadozott a gépezet, ellenfelünk is bátrabban játszott, de kontrolláltuk a mérkőzést. A Diósgyőr nem jelentett veszélyt a kapunkra, sőt, ebben a félidőben akár növelhettük is volna előnyünket. Úgy gondolom, a mérkőzés összképe alapján megérdemelten tartottuk itthon a három pontot. Egy jó bajnoki rajt mindig fontos, nagy lökést adhat a folytatásra, kellő önbizalommal vértezhet fel minket. Szombaton újabb erőpróba vár ránk, bár ezúttal egy másik sorozatban, a Magyar Kupában lépünk pályára. Az első fordulóban a szintén harmadosztályú Tiszafüred látogat hozzánk. A továbbjutás a célunk, szeretnénk minél tovább menetelni a kupában” – fogalmazott a bajnoki nyitányról a DEAC védője.

Bényei a tavaszi szezont kölcsönben töltötte az egyetemi alakulatnál, nyáron viszont lejáró szerződését nem hosszabbította meg a DVSC. Sokáig kérdéses volt, hol folytatja pályafutását, de a DEAC szurkolók örömére, a 2021-2022-es bajnokságban is fekete-fehér szerelésben fut ki a pályára.

„Megmondom őszintén, magasabb osztályú kluboktól voltak ugyan érdeklődések nyáron, de konkrét ajánlat nem érkezett. NB-III-as csapatok is megkerestek, szerettek volna leigazolni, de a DEAC vezetői egy olyan jövőképet vázoltak fel számomra, amely nagyon szimpatikus, így maradtam a klubnál. Nem én vagyok a legrutinosabb játékos a keretben, csapatkapitányunk, Spitzmüller István nagyobb tapasztalattal bír, de említhetném Sidibét is, akit nem kell bemutatni a debreceni labdarúgás szerelmeseinek, de én is igyekszem segíteni a fiataloknak, tanácsokkal ellátni őket, akik hallgatnak rám. Kialakult egy egységes csapat, az öltözőben jó a hangulat, célunk, hogy minél előrébb végezzünk a bajnokságban” – zárta mondandóját Bényei Balázs.

KZT