3×3: Szenzáció a főtéren, a négy közé jutottak a magyar lányok!

A lányok, a lányok, a lányok angyalok: Oroszország legyőzésével elődöntős a debreceni U18-as világbajnokságon Földi Attila együttese.

0

image-24-300x200 3x3: Szenzáció a főtéren, a négy közé jutottak a magyar lányok!Fotó: FIBA

Egy, csak egy csapatunk maradt talpon a vidéken, miután az U18-as fiúk péntek este búcsúzni kényszerültek a Debrecenben zajló korosztályos 3×3-as kosárlabda világbajnokság küzdelmeitől. A mieink utolsó, Oroszország elleni találkozója már nem osztott, nem szorzott, s bár sokáig úgy tűnt, hogy a lezárás szépre sikerül, 9–9 után ritmust váltott riválisunk, amely végül 15–13-as győzelmet aratott. A párharc másnap kora délelőtt megismétlődött, de ezúttal a hölgyeknél, a tét pedig sokkal nagyobb, nevezetesen az elődöntőbe jutás volt. Ellenlábasunk a csoportkörben drámai mérkőzésen a topfavorit Egyesült Államokat is legyőzte, így nem a mieink voltak az esélyesek, de a hazai közönség támogatásával vaskos meglepetésre készültek lányaink.

Orosz kosárral indult a negyeddöntő, de szervezett védekezéssel nem hagytuk ellépni vetélytársunkat. Két percnyi játékot követően 4–2-re vezetett Oroszország, ám Horváth Boglárka hamar egyenlített, a debreceni Szabó Zita duplájával pedig már mi álltunk jobban. Az első technikai szünetre 6–6-os állásnál mehettek a felek, majd két betöréssel ismét elléptek az oroszok, de erre is érkezett válasz, újfent Szabó volt eredményes a vonalon kívülről. A játékidő feléhez érve 10–9-es magyar vezetést mutatott az eredményjelző, a folytatásban pedig hol egyik, hol másik csapat került előnybe, nem engedték el egymás kezét a felek. A hórihorgas oroszok centerjátékát nehezen tudtuk megfékezni, ám minden második ilyen kosárra duplával válaszoltunk, így kiélezett, drámai hajrának néztünk elébe. Szabó Zita középtávolijával három perccel a vége előtt 16–14-re vezettünk, de nem dőlhettünk hátra, a festékben jól dolgozó oroszok kiegyenlítettek. Várható volt, hogy idő előtt befejezik a csapatok, ami tovább fokozta a izgalmakat, ráadásul az sem segített, hogy a mieink elérték a tíz faultos határt – innentől minden szabálytalanság két büntetőt ért. Fél perccel a vége előtt így is támadhattunk a győzelemért, Nagy pedig büntetőből lezárta a mérkőzést. A magyar női válogatott 21–18-ra legyőzte Oroszország legjobbjait, ezzel bejutott a világ legjobb négy csapata közé!

U18-as 3×3 kosárlabda világbajnokság, nők, negyeddöntő

Magyarország – Oroszország 21–18

P.G.