Fotó: Kovács Péter
Az MTK elleni, fájó bajnoki vereség után nem sok idő jut kitisztítani a fejeket, szombaton ugyanis már európai kupamérkőzés vár a DVSC SCHAEFFLER női kézilabdacsapatára. Mint korábban beszámoltunk róla, Szilágyi Zoltán együttesének egyetlen párharcot kell nyernie ahhoz, hogy kivívja az EHF Európa Liga csoportkörébe jutást. A sorsolás után kiderült, hogy a cseh DHK Baník Most és a romániai Magura Cisnade selejtezős ütközetének győztesével találkozik majd a Loki. A párharc első felvonását a nagydisznódiak nyerték, idegenben egy góllal, 27–26-ra bizonyultak jobbnak cseh riválisuknál. A visszavágón ezt a hátrányt kellett volna ledolgoznia az előzetesen valamivel esélyesebbnek vélt Mostnak, ami a hajrában sikerült is, ám a kiélezett végjátékot a romániai alakulat bírta jobban, amely végül idegenben szerzett több góllal jutott tovább.
A DVSC SCHAEFFLER tehát erdélyi riválissal méri majd össze erejét az Európa Liga csoportkörébe jutásért, amely kilenc forduló után hat győzelemmel és három vereséggel az ötödik helyen áll hazája bajnokságában, lemaradása pedig mindössze egy pont a liga legmagasabban jegyzett csapatától, a második CSM Bukaresttől. A nagydisznódiak kedden úgy arattak 30–28-as győzelmet a Craiova felett, hogy a szünetben még kétgólos hátrányban voltak.
Az Európa Liga csoportkörébe jutásért rendezett párharc első mérkőzést november 13-án, szombaton 20 órától rendezik a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban, míg a visszavágóra egy héttel később kerül sor a Magura pályaválasztása mellett.
EHF Európa Liga, a csoportkörbe jutásért, 1. mérkőzés
DVSC SCHAEFFLER – Magura Cisnade
Hódos Imre Rendezvénycsarnok, 11.13. 20:00
P.G.




