Fotó: Dunaújvárosi Acélbikák
Ahogyan a Debreceni Sportélet hasábjain is olvashatták, a vártnál gyengébb bajnoki szereplés miatt közös megegyezéssel szerződést bontott a DEAC jégkorongcsapata David Musiallal, a cseh szakember helyére pedig házon belülről érkezett a megoldás György József személyében. Sportágtól függetlenül általános tendencia, hogy az edzőváltáson átesett csapatok jól teljesítenek, erre pedig most hatványozottan apelláltak a mieink, hiszen nagyon kellenek a pontok, ha szeretnénk megszilárdítani helyüket a középmezőnyben. A leköszönő vezetőedző utolsó mérkőzésén fájó vereséget szenvedtek az egyetemisták a sereghajtó Dunaújváros otthonában, a sors(olás) pedig úgy hozta, hogy az új tréner is az Acélbikák ellen irányíthatta először a csapatot, amely ezúttal hazai környezetben lépett jégre.
Lendületesen kezdett a házigazda, Kozma Ferenc életerős próbálkozása a blokkban halt el, majd Berta Ákos lőtt nagy helyzetben a jobb alsó mellé. Sokat járt a vendégek harmadában a korong, s folyamatosan fokoztuk a nyomást, Turcotte közelről kotorhatta volna be a pakkot, de Kovács Dávid kétszer is nagyot védett. A cseh légió is kimondottan aktívnak bizonyult, Dominik Novotny centerezésére Jan Dalecky érkezett középen, de Kovács ismét hárított, majd Dalecky előkészítőként tűnt fel, ám Turcotte fonáklövése nem fért be a hosszúba. A mezőnyfölény szűk negyedóra elteltével érett góllá, ekkor Berta előzte meg Gebeit a kapu mögött, majd fonákkal középre passzolt, az érkező Almási Márk pedig pompás kapáslövéssel vezetést szerzett a házigazdának. Nem sokkal később a szemfüles Rastislav Spirko duplázhatta volna meg a debreceni előnyt, de Kovács bravúrral hárított, az újvárosi kapus pedig Sági Martin lövésénél is jól zárta a szöget. A harmad végére aztán emberhátrányba került a DEAC, amit góllal büntettek az Acélbikák: Igor Bobcek távoli lövésénél nem tudtuk kivágni a pakkot, amely így Ivan Rybchik elé került, aki közelről a lepkés felsőbe emelt.
Kezdődhetett tehát minden elölről, a második harmad ráadásul úgy indult, ahogyan az első véget ért: dunaújvárosi fórral, ezúttal Daleckyt küldték ki a zebrák, de sikerült távol tartanunk a kapunktól riválisunkat. Amint kiegészültünk, ismét záporoztak a lövések a túloldalon, Berta közeli próbálkozása a kapuvas tövéről vágódott oldalra, majd Dalecky váltott ritmust, de nem tudta megtréfálni Kovácsot. A túloldalon Hetényinek Pinczés Olivér lövésénél kellett nagyot spárgáznia, s ez a helyzet is mutatta, a második harmadban jobban pariban volt vendéglátójával a Dunaújváros. A játékrész feléhez érve aztán lemásolták a DEAC első gólját a Bikák, Németh Péter átadását Rybchik lőtte a botos felsőbe, megfordítva ezzel a mérkőzést csapatának. A mieink nagy erőket mozgósítottak az egyenlítés érdekében, Turcotte szépen kerülte meg a kaput, de Gőz Balázs középen nem találta el a korongot, majd Spirko átadásából Bartók tévesztett célt. A harmad végjátékához érve aztán Mazzag Dániel szépen rázta le magáról védőjét, majd okosan visszakészített Ságinak, aki megtalálta az utat a rövid alsóba, így 2–2-es állásnál vonulhattak pihenőre a felek.
Hamar emberelőnybe a DEAC a harmadik harmadban, s bár a létszámfölényes helyzetet még nem sikerült gólra váltanunk, egyenlő létszámmal ismét vezetést szereztünk, Turcotte centerezését Novotny a kapu torkából kotorta be. A harmadik találat után is támadásban maradt a házigazda, Spirko és Turcotte is közel járt a gólhoz, de egyikük sem tudott túljárni Kovács eszén. Az újvárosi kapus jól állta a sarat, kisvártatva Kulesov szólójánál védett nagyot, s bár a vendégek nem jelentettek valós veszélyt Hetényi portájára, Sági kiállítása miatt emberelőnybe kerülve esélyt kaptak az egyenlítésre. Szerencsére nem éltek vele, Damoklész kardja ugyanakkor még ott lebegett a fejünk felett, egygólos hátrányt ugyanis bármikor le lehet dolgozni. A hajrára aztán emberelőnybe került a DEAC, Spirko átadásából Kulesov pedig gondoskodott róla, hogy ne kelljen izgulni a legvégén, az orosz légiós közelről duplázta meg az előnyt. Az 5–2-es végeredményt Molnár Dávid üres kapus góllal állította be, György József így győzelemmel mutatkozott be a debreceni kispadon, s bár lesz még ennél hatékonyabb is a csapat játéka, nagyon fontos három ponttal gazdagodtunk kedd este.
Jégkorong, Erste Liga
DEAC – Dunaújvárosi Acélbikák 5–2 (1–1, 1–1, 3–0)
Jegyzőkönyv hamarosan!
P.G.




