Fotó: Kovács Anikó/DEAC
Minden pontra nagy szüksége van a Debreceni Egyetem férfi kézilabdacsapatának, amely szombat este a Pick Szeged korosztályos együttesét látta vendégül az NB I/B idei utolsó előtti fordulójában. A csongrádi riválissal egy ízben már találkoztunk az idei kiírásban, akkor egyetlen góllal maradtunk alul, ezúttal pedig azzal a céllal lépett pályára Bíró Imre csapata, hogy revansot vesz az idegenben elszenvedett vereségért. A tabella alapján a vendégek tűntek esélyesebbnek, a negyedik helyen álló Szeged ráadásul legutóbb a Ferencváros fiataljait is elverte, ám a mieink is nagy skalpot gyűjtöttek be a Cegléd otthonában, ráadásul több kulcsemberünk is formába lendült a mögöttünk hagyott hetekben.
Mindkét csapat igyekezett stabilizálni a védekezését, az első hat percben mindössze két gólt láthatott a DESOK közönsége, a debreceni kapuban Mándi Norbert bravúrt bravúrra halmozott. A túloldalon is idő kellett, mire beindult a gépezet, negyedóra alatt mindössze négy támadásunk végződött góllal – hol technikai hibát vétettek az egyetemisták, hol a befejezésnél voltak pontatlanok. Nem finomkodtak egymással a felek, előbb a Szeged, majd a DEAC támadhatott emberelőnyben, de a játék képén ez mit sem változtatott, fej-fej mellett haladtak a csapatok, s a látványos tempókézilabda helyett ekkor még a küzdelem dominált. A játékrész második felébe aztán ritmust váltottak a debreceniek, Zalai Balázs két gyors góljával sikerült is meglépnünk, ám egy rövid megingást kihasznált a Szeged, s kisvártatva már a vendégek vezettek kettővel. Hornyák Zoltánnak ráadásul a piros lapot is felmutatta a játékvezetői kettős, ám ez csak feltüzelte az egyetemistákat, akik Dobos Balázs vezérletével fordítottak, a szünetben pedig 14–13-ra vezettek.
A második játékrész is Dobos villanásával indult, de nem dőlhettünk hátra, a csongrádiak ugyanis szűk két perc leforgása alatt egyenlítettek, s bár a vezetést nem tudták átvenni, végig tapadtak a mieinkre. A feszültség tapintható volt a pályán, előbb Zalait ültették le két percre, majd gyors egymásutánban három szegedi is a kiállítás sorsára jutott. A fordulópontokból a mieink jöttek ki jobban, a mérkőzés ezen szakaszában Pethő Ákos volt a vezér, aki akcióból kulcspasszokat osztogatott, s higgadtan váltotta gólra a megítélt hétmétereseket. Negyedórával a vége előtt 22–22-es döntetlen állt az eredményjelzőn, a következő két gólt azonban az egyetemisták szerezték, így kedvezőbb helyzetből várhatták a drámai végjátékot. A Szeged fiataljai ugyan egyenlítettek, de fordítani nem tudtak, 27–27 után Dobos Balázs juttatta ismét előnyhöz a házigazdát, a csongrádiak ráadásul emberhátrányba kerültek, Boros Tamás pedig két nagy bravúrt is bemutatott. A pontot az i-re Gidai Máté gólja tette fel, a DEAC 29–27-es győzelmet aratott a Pick Szeged U21-es csapata felett, így tovább kapaszkodik a táblázaton Bíró Imre együttese.
Férfi kézilabda NB I/B, 11. forduló
DEAC – Pick Szeged 29–27 (14–13)
DEAC: Mándi – Gidai 3, Pethő 6 (2), Kathi 1, Hornyák, Mucza 7, Illés 1
Cserék: Boros (kapus), Bíró Á. 2, Zalai 2, Dobos 6, Péter D. 1, István P.
Vezetőedző: Bíró Imre
P.G.




