Kosárlabda: A harmadik negyedben dőlt el a meccs

Az Amatőr NBI Piros-csoportjának kilencedik fordulójában hazai pályán diadalmaskodott Kászoni Boglárka együttese a Bajai Női Kosárlabda Klub felett. A lendületes DEAC kezdés után megrázták magukat a vendégek, de végül tíz pontos hajdúsági siker született.

0

safe_image-5-300x157 Kosárlabda: A harmadik negyedben dőlt el a meccsFotó: deac.hu

Jó ütemben kezdett a Debrecen, egy 8-0-ás periódussal indítottak Szabó Zitáék, majd vendég részről Tamás Gréta törte meg a kosárcsendet távoli dobásával. A negyed folytatásában is Szabó Zita és Pallai Petra remek megmozdulásainak köszönhetően tovább növelte előnyét a fehér mezes alakulat (18-9). Az utolsó percekben viszont beragadtak a hazaiak és Hilcz Alexa tripláját követően már csupán öt egységnyi maradt a felek közti különbség (18-13).

A második etap során triplazáport zúdított a mieinkre a Baja, ennek köszönhetően olykor a vezetést is átvették a kék mezesek (24-25). Ocsenás Flóra akcióival tartották a lépést a hajdúsági lányok, ennek ellenére a szünet előtti percek újfent a Duna-partiaknak kedveztek, Pálfi Veronika közelije után négy pontos hátrányba került a DEAC (37-41).

A fordulás után kiegyenlített erőviszonyok mellett felváltva estek a kosarak, majd a játékrész derekán Baczuk Virág bravúros triplájával visszahozta a cívisvárosi reményeket (54-51). A negyedik felvonás előtt Mezei Dóra is eredményes volt távolról, majd szép összjáték kíséretében egy 10-1-es futást produkálva tovább gyarapította a csapatok között lévő differenciát a Debreceni Egyetem. Az utolsó tíz perc előtt már több mint kétszámjegyű fórral álltak a fehér-feketék (64-52).

A véghajrában Tamás Gréta két távolijával indítottak a Bács-Kiskun megyeiek, a triplákra Herdon Anna válaszolt, majd Holinka-Miklós Hanna állt bele jól a hármasba, így ismét több mint tíz pontos vezetésnek örvendtek a hazaiak (75-63). A végső percekben sem remegett meg Kászoni Boglárka lányainak a keze, és magabiztosan, előnyüket megtartva zárták le az összecsapást.

DEAC – Bajai NKK 86-76 (18-13, 19-28, 27-11, 22-24)

DEAC: Mezei 7/3, Szabó Z. 20/9, Szabó G. 13/3, Holinka-Miklós 8/6, Herdon 5/3

Cserék: Hegedűs -, Kőrösi 7, Ocsenás 10/3, Sós -, Pallai 2, Baczuk 14/6, Szabó Cs. –

Edzők: Kászoni Boglárka, Kovács Imre

Kászoni Boglárka: Sokkal koncentráltabbnak kell lennünk a jövőben, sok hibánk volt, nem úgy védekezett a csapat ahogy kértük. Ugyanakkor meg kell dicsérnem őket, mert a harmadik negyedben képesek voltak visszajönni, és olyan játékot mutattak, ami ezt a csapatot jellemzi, ennek is köszönhető, hogy hoztuk az utolsó hazai mérkőzésünket. Gratulálok a lányoknak, azt pedig sajnálom, hogy a Baja az utolsó perceket ilyen kosárlabdával töltötte.