Fotó: kosarlabdaakademia.deac.hu
Három hetes kihagyás után vasárnap délelőtt ismét pályára léptek a DEAC Kosárlabda Akadémia ifistái a Nemzeti Fiú Junior Bajnokságban: ellenfelük a főtábla B-csoportjának utolsó helyén álló, nyeretlen PVSK NKA gárdája volt a tizenegyedik fordulóban. A két együttes novemberi találkozóján fölényes, 89-65-ös debreceni siker született, így ezúttal is mindenképpen a mieink tűntek esélyesebbnek, még akkor is, ha a hajdúságiak legeredményesebb kosarasa, Ságodi Róbert nem utazott el társaival az összecsapásra.
Fiataljaink Magyari Kristóf és Debreczeni Olivér találataival korán előnybe is kerültek, de a pécsiek egyszer sem engedték négy egységnél többel meglépni a fehér-feketéket. A játékrész derekán elkapták a fonalat a Gróf Máté vezérelte hazaiak, akik 13-11-nél a vezetést is átvették. A cívisvárosiak a nyitónegyed hajrájában Gudus Bogdán és Seszták Miklós duplái révén újfent magukhoz ragadták a kezdeményezést, de az utolsó szó mégis a PVSK-é lett: Ravasz Márk kettese 19-18-ra alakította az állást a szünetre.
A folytatásban is a mecsekaljaiak tűntek élesebbnek, a Gróf-Ravasz semlegesítésével továbbra is meggyűlt a baja Jankó Csabáéknak. Ötpontos DEAC-hátránynál Gadus Bogdán vette kezébe az események alakulását: hátvédünk igazi energiabombaként rázta fel övéit, emellett közelről és távolról is rendkívül hatékonyan célzott, és oroszlánrészt vállalt abban, hogy az álmos rajt ellenére mégis vendégfórral zárult a félidő (34-38).
A pihenő egyértelműen a Pécsnek kedvezett, a Kádár-legénység enerváltan tért vissza a pályára, amit a „Párducok” egy 11-1-es futással ki is használtak. (45-39) Innentől kezdve folyamatosan Hibján Mátééknak kellett üldözniük riválisukat, felzárkózási kísérleteiket azonban sorra hárították a pécsiek, akik így kedvezőbb helyzetből várhatták a záró periódust (52-47).
A mindent eldöntő felvonásra aztán „gatyába rázták” védekezésüket ifjoncaink, ennek köszönhetően percről percre olvadt a deficit is. A PVSK persze nem adta könnyen a bőrét, Radó Ádámék foggal-körömmel küzdöttek azért, hogy megszerezzék első bajnoki győzelmüket a 2021-22-es kiírás során. Egészen a harmincnyolcadik minutumig állni is tudta a rohamokat a narancssárga-fekete alakulat, Gadus Bogdánnal viszont továbbra sem bírtak – huszonhét pontig jutó játékosunk a kulcsfontosságú pillanatokban is higgadt maradt, extra teljesítménye pedig a DEAC javára billentette a mérleg nyelvét a lefújásra.
PVSK NKA U18 – DEAC Kosárlabda Akadémia U18 60-63 (19-18, 15-20, 18-9, 8-16)
DEAC KA: Seszták 7, Debreczeni 4, Czipka 3, Hegedüs -, Magyari 7/3
Cserék: Gadus 27/6, Hibján 6, Jankó 3, Orosi 4, Lakatos -, Zsiros 2, Papp
Vezetőedző: Kádár Tamás




