DHK U16: Helyzeteivel jobban sáfárkodott a Vasas

A Debreceni Hoki Klub serdülő együttese pénteken délután a Vasas Jégcentrumban vendégszerepelt.

0

274022947_623300962371470_6359831602236520353_n-1-300x180 DHK U16: Helyzeteivel jobban sáfárkodott a VasasFotó: DHK

A mérkőzés első perceit részünkről idegeskedés, kapkodás jellemezte. Már a 2. percben kaptunk egy kiállítást, ezt Mártonffy révén ki is használták a piros-kékek. 05.40-nél Szűcs Martin és Bogáti veszett össze, az újabb kisbüntetésünket Németh váltotta gólra. Az első harmadban a hazaiak domináltak, ezt jellemzi, hogy a Vasas 13 kapura lövésével szemben a mieink csak öt alkalommal veszélyeztettek. Ennek ellenére is voltak lehetőségeink, a harmad második felében két emberfórt hagytunk kihasználatlanul.

A 2. játékrész elején leginkább mezőnyjáték zajlott a jégen, 30.50-nél Kuti Tamás góljával feljebb kapaszkodtak a mieink. A jó folytatás azonban elmaradt, hiába egyenlítődött ki a meccs, a 36. percben H. Kiss, majd fél perccel utóbb Bogáti szerzett gólt, egyre jobban elhúzott a házigazda csapat.

A 3. harmadban a játék képe a mieink javára jelentősen megváltozott, a debreceniek veszélyesen támadtak, fölényt harcoltak ki, a gólszerzés azonban továbbra sem ment, sőt a harmad első nyolc percében Karó és Metzler találataival tovább növelte az előnyét a piros-kék alakulat.

Vasas SC – Debreceni HK 6-1 (2-0, 2-1, 2-0)

Gólszerzők: Németh, Bogáti, H. Kiss, Mártonffy, Karó és Metzler, illetve Kuti

Okos Csanád: A keretünkből sajnos, több kulcsemberünk hiányzott betegségek és sérülések miatt. A legfontosabb célkitűzésünk a sok korcsolyázás, kitartó, erőszakos munka volt az utolsó percig. Jó volt látni, hogy a játékunk képe sokat javult az elmúlt mérkőzésekhez képest. A 2. harmadunk tetszett a legjobban, számos jó helyzetet alakítottunk ki és több esetben nyomást is gyakoroltunk az ellenfélre, a helyzetkihasználás nem akart működni. A zárójátékrészre tovább vittük a lendületünket, de a góljaink csak nem akartak érkezni. A kapura lövések tükrözik a mérkőzés képének kiegyensúlyozottságát, de az ellenfél ügyesebben használta ki a helyzeteit. Úgy gondolom, elégedettek lehetünk a jégre tett munkánkkal.