Jégkorong: Az év legfontosabb meccsei előtt a DEAC

Kedden a harmadik, szerdán a negyedik összecsapáshoz érkezik az SC Csíkszereda és a DEAC elődöntő párviadala, ami több szempontból is döntő jelentőségű lehet.

0

20220131_DEAC-Csíkszereda-58-300x173 Jégkorong: Az év legfontosabb meccsei előtt a DEACFotó: deac.hu

Az elmúlt héten két meccset vívtak egymással a küzdő felek, mindkét alkalommal a közönségüktől támogatott csíkiak arattak korántsem egyértelmű győzelmet, ezáltal 2-0 arányban vezetnek a párharcban. Elképzelhető, hogy az alapszakaszbajnok valamivel könnyebb hazai meccsekre számított, mivel az egyetemisták rendesen megnehezítették az erdélyi együttes dolgát. Ez érezhető volt már az első találkozón is, ahol a mieink kétszer is visszajöttek hátrányból a meccsbe, és a házigazdák csak az összecsapás legvégén tudtak – hosszabb cserepadjuknak köszönhetően – a mieink fölé kerekedni. A második szeredai találkozót a hazaiak csupán egy hajszálnyi különbséggel tudták behúzni a meghatározó játékosait nélkülöző egyetemistákkal szemben.

Bízunk abban, hogy a soron lévő két találkozón a mieinket támogatják majd a körülmények, úgy mint a pályaméretek és a hazai szurkolók biztatása. A Csíkszeredában megszokott közönséglétszámmal ugyan nem tudunk versenyre kelni, de nem is szükséges, ha Debrecenben is telt ház van, és a srácok használni tudják a szurkolók energiáit.

Ez utóbbi lehetőség a harmadik találkozó előtt különösen hangsúlyosan vetődik fel. Ha kedden nyerni tudunk, az nagyban megváltoztathatja a széria további mérkőzéseinek esélyeit. Jól kell azonban látni, hogy nagyon nehéz feladatra vállalkozunk, a Csíkszereda az egyik legerősebb (ha nem a legerősebb) kerettel bír az Erste Ligában, és kellően mély ahhoz, hogy sokféle taktikai feladatot képes legyen teljesíteni. Az előző két mérkőzésen a srácok bebizonyították, hogy gólvágó játékosokat nélkülözve is fel tudják venni a harcot az erdélyiekkel szemben. Nehéz dolguk lesz, de reméljük, hogy nem lazul a legutóbbi találkozón megtapasztalt védekezési fegyelem, és a mieinknek még marad arra is ideje, hogy sikeres támadásokat indítsanak. Ezeken túl nyilván még számos kisebb-nagyobb játékelemnek is be kell illeszkedni a többi közé, szinte úgy is fogalmazhatunk, hogy hiba nélkül kell hokiznunk! És persze nem árt, ha némi szerencsénk is lesz, ez minden kiemelkedő sportteljesítménynek fontos összetevője. Minden kedves szurkolót megnyugtathatunk; meg fogunk dolgozni érte!

A keddi összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti 19 órai kezdettel. A szerdai meccs a Erste Liga TV-n lesz látható 18 órától.

Erste Liga elődöntő, 3. mérkőzés
DEAC-SC Csíkszereda
2022.03.22., kedd 19.00, Debreceni Jégcsarnok

Erste Liga elődöntő, 4. mérkőzés
DEAC-SC Csíkszereda
2023.03.23. , szerda 18.00, Debreceni Jégcsarnok