DHK U16: Az első csatát elvesztették foghíjas kerettel felálló serdülőink

A DHK serdülő csapata március 20-án játszotta le első helyosztó mérkőzését a Budapest Jégkorong Akadémia (BJA) B együttese ellen.

0

dhku16-300x165 DHK U16: Az első csatát elvesztették foghíjas kerettel felálló serdülőinkFotó: DHK

A debreceni legénység nem a legjobb előjelekkel készülődött az első megmérettetésre, a nevezési lapunkon két fél sor mezőnyjátékos neve szerepelt, összesen 4 hátvéd, valamint két kapus. A találkozó közepes iramú váltakozó játékkal indult, a kapuk többször is veszélybe kerültek, de a kapusok jól álltak a lábukon. A hazai csapat támadott veszélyesebben, a debreceni srácok az 1. harmadban kétszer is emberelőnybe kerültek, de egyiket sem sikerült értékesíteni.

A 2. játékrészben változott a mérkőzés képe, a mieink fölénybe kerültek, jó támadásokat vezettek, de mindez nem jelent meg az eredményben; sőt a 27. és a 38. percben Hartányi és Becze is betaláltak.

A 3. etapban ismét változott a játék; az akadémisták feljebb kapaszkodtak a mezőnymunka terén, a mieink viszont visszaestek és a gólínségük is tovább tartott. A hazai csapat a 45. perc után Mozolai és Molnár révén gyors egymásutánban két gólt szerzett, két emberhátrányt is kivédekeztek, ezzel bebiztosították a győzelmüket.

Budapest Jégkorong Akadémia B – Debreceni HK 4-0 (0-0, 2-0, 2-0)

Gólszerzők: Becze, Molnár, Hartyáni és Mozolai

Okos Csanád: 13+2 emberrel tudtunk elutazni a helyosztó első találkozójára. Mezőny-munka terén kiélezett mérkőzést játszottunk, volt energia a lábainkban, viszont a helyzetkihasználásban sokkal eredményesebbnek bizonyult az ellenfél. Nem egyszerű fenntartani a fizikai erőt és a mentális koncentrációt, ha nem sikerül gólt szerezni, hiszen minden egyes találat újabb impulzust szállít a játékosoknak. A hokink minősége nem volt rossz, viszont mindenki számára frusztráló, ha szerzett gól nélkül fejezünk be egy találkozót.