Fotó: Papp Attila/DEAC
A címvédés reményében utaztak el Kecskemétre a DEAC női futsalosai, ahol a hétvégén rendezik a Magyar Kupa négyes döntőjét. Az egyetemisták tavaly megérdemelten nyerték meg a sorozatot, amelynek idén is az egyik legfőbb esélyesei, azonban Fortuna nem volt kegyes Quirikó Vivien együtteséhez, hiszen az elődöntőben máris a legfőbb kihívó került az útba. A Budaörssel a bajnoki fináléban izgalmas meccseket vívnak a debreceniek, s ezúttal is nagy csatára volt kilátás – miközben a másik ágon a Tolna könnyed győzelmet aratott az NB II-es Miskolc felett.
Enyhe debreceni fölénnyel indult a mérkőzés, az első helyzet pedig szabadrúgásból adódott az egyetemisták előtt, Folk Zsuzsanna rántotta vissza Krascsenicset, de Üveges Katalin próbálkozása levágódott a sorfalról. A túloldalon Kirschner Kamilla a saját térfeléről próbálta meglepni Torma Lillát, ám a debreceni hálóőr résen volt, majd Bede Anna tálalt sarokkal Folk elé, Tóth Nóra azonban nagyot mentett. Nem sokkal később egy labdaszerzést követően Horváth Viktória vállalkozott lövésre, de Csizmók bravúrral hárított, a rivális kapusa kisvártatva Sovány Liza távoli szabadrúgásánál spárgázott nagyot. Fokozta a nyomást a DEAC, amely a 13. percben góllá érett, miután Tell Zsófia szabálytalankodott a gólhelyzetben kilépő Fülöp Dianával szemben, a szabadrúgást pedig Horváth Viktória nagy erővel a kapu közepébe lőtte. A Budaörs játéka hátrányban kezdeményezőbbé vált, a nagyobb helyzet mégis az egyetemisták előtt adódott, de Pócsik Lívia lövése elkerülte a jobb alsót, így egygólos előnyben mehetett pihenőre Quirikó Vivien együttese.
Alaposan bekezdett a második félidőben a Budaörs, amely egy perc elteltével egyenlített is, Folk és Kirschner kényszerítője végén utóbbi lőtt kapura, s bár első lövését még bravúrral védte Torma, a kipattanót nem háríthatta. Szerencsére a válasz sem váratott magára sokat, egy gyors ellenakció végén Horváth kínálta meg Csizmókot, a középre tartó, de erős lövést pedig nem tudta védeni a budaörsiek cerberusa. A gyors találat megroppantotta a riválist, a DEAC fokozta mezőnyfölényét, s kisvártatva megduplázta előnyét, méghozzá egy ritkán látható találattal, Üveges fineszes emelését követően Folk hátáról pattant saját kapujába a labda. Eldőlni látszott a mérkőzés, ráadásul futószalagon érkeztek az újabb gólok, előbb Fülöp lőtte ki tanárian a hosszú alsót, majd húsz másodperccel később Sovány volt eredményes közelről. Időt kértek a budaörsiek, de a folytatásban is támadásban maradt a DEAC, Tóth Nóra két lövésénél is bravúrt kellett bemutatnia Csizmóknak. A hajrában mindkét oldalon adódtak kisebb helyzetek, de az eredmény már nem változott, címvédő női futsalosaink 5–1-es győzelmükkel bejutottak a Magyar Kupa döntőjébe, ahol a Tolna vár rájuk.
Női futsal Magyar Kupa, elődöntő
DEAC – Budaörs Futsal 5–1 (1–0)
DEAC: Torma – Krascsenics, Üveges, Fülöp, Horváth V.
Cserék: Tóth N., Pócsik, Nagy A., Gajzágó, Sovány, Czégény, Tóth A.
Vezetőedző: Quirikó Vivien
Budaörs: Csizmók – Bede, Kirschner, Folk, Tell
Cserék: Sitku, Vellner, Lanczki, Terdik
Vezetőedző: Horváth Szabolcs
Gólszerzők: Kirschner 21′, ill. Horváth V. 13′, 23′, Folk – öngól 25′, Fülöp 28′, Tóth N. 29′
A másik mérkőzésen: Tolna-MÖZS – Miskolci Vénusz 7–2 (2–1)
P.G.





