
Fotó: Ásztai Csaba
A DVSC második csapata vasárnap 17 órától a szebb napokat is megélt Egert fogadta a Dóczy utcai pályán. Szűcs János együttese ősszel a hevesiek otthonában egy izgalmas mérkőzésen 3–2-re diadalmaskodott, és ezúttal is hasonlóan jó teljesítményre törekedett. A debreceniek a 13. helyről, míg a piros-kékek a 15. pozícióból várhatták az összecsapást, a felek között pedig mindössze öt pont volt.
Az első tíz percben a mezőnyben zajlott a játék, a kapuk nem igazán forogtak veszélyben. A kis Loki egyértelműen többet birtokolta a labdát, azonban fölénye sokáig meddő volt. Negyedóra elteltével a sérüléséből felépülő Kundrák Norbert és Bárány Donát is veszélyeztetett, ám próbálkozásukat a vendégek kapusa többször is bravúrral hárította. Gyönyörű Gergő, valamint Fábián Bence is megszerezhette volna a házigazdáknak a vezetést, de a labda továbbra sem pattant a kapuba. Az egriek csak elvétve, néhány kontratámadásból kerültek helyzetbe, ennek ellenére a 25. percben mégis ők jutottak előnyhöz: Szabó Sándor ugyan kétszer is hatalmasat védett, a kipattanóra jó ütemben érkező Hadnagy Bence lövésénél pedig már tehetetlen volt. A DVSC II.-t a bekapott gól nem törte meg és nagy erőket mozgósított az egyenlítésért, a Kundrák-Gyönyörű duó ismét tüzelt, de az Eger kapuját továbbra sem tudták bevenni. A piros-kékek a 35. percben növelték előnyüket, Debreceni Dávid szélről érkező labdáját Vajda Ákos technikás mozdulattal helyezte a hazai kapuba. A hajdúsági alakulat a félidőig nem találta az Eger ellenszerét, így a mérkőzés 0–2-es állásról folytatódhatott.
Még inkább támadóbb szellemben kezdte a második félidőt a debreceni gárda, hisz szerették volna még a játékrész elején ledolgozni kétgólos hátrányukat. Kalafat Álmos és a Bárány Donát helyére érkező Rácz Balázs közel is járt a szépítéshez, de lövésük centikkel a kapu mellett zúgott el. Az 50. percben azonban ismét a vendégek veszélyeztettek, egy szélről beívelt labda pedig a hálóban landolt, ugyanis Nagy-Kolozsvári Dániel a kapu előteréből a felsőbe bombázott. Ez kissé megzavarta a kis Lokit, így a játék képe néhány percig kiegyenlítetté vált, ám egy óra elteltével ismét a hazai gárda nyomott. A 65. percben a hevesiek olyan rosszul helyezkedtek, hogy a csereként pályára lépő Bökönyi Adrián megoldhatatlan helyzet elé állította a vendégek kapusát és a labdát a jobb alsóba bökte. Az eredmény kozmetikázása a piros-fehéreknek reményt adott, sorra alakították ki a helyzeteket, és még a kapufát is eltalálták. A túloldalon egyszer azért Szabó Sándornak is nagyot kellett nyújtózkodnia, hogy csapatának legyen esélye a pontszerzésre. Rácz Balázs 91. percben szerzett találata azonban már túl későn jött, így az őszihez képest ezúttal fordítva alakult a végeredmény.
NB III. Keleti csoport, 37. forduló
DVSC II. – Eger SE 2–3 (0–2)
DVSC II.: Szabó S. – Tordai, Kovács G., Lénárt, Sipos (Nagy R. 83’), Balla, Fábián, Kundrák (Bökönyi 65’), Gyönyörű (Zahuczky 65’), Kalafat, Bárány (Rácz B. 65’)
Vezetőedző: Szűcs János
Gólszerzők: Bökönyi 67’, Rácz B. 91’
T.H.





