Kosárlabda: Gálamérkőzéssel zárták az évet az akadémisták

A DEAC kosárcsalád apraja-nagyja összegyűlt szerdán az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban, hogy hivatalosan is lezárják a 2021/22-es szezont.

0

KKK_kosár_deac-300x149 Kosárlabda: Gálamérkőzéssel zárták az évet az akadémisták

Első alkalommal került sor a DEAC Kosárlabda Akadémia Évadzáró Gálájára, melyet szerdán délután az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban tartottak. A lelátón a debreceni kosarasok apraja-nagyja összegyűlt, egy gombostűt aligha lehetett volna leejteni. Nemcsak a sportolók voltak jelen, hanem a büszke edzők és szülők is, így igazi családias hangulatban kezdődött az 2021/22-es szezont hivatalosan lezáró esemény.

Elsőként Barcsa Lajos alpolgármester mondott beszédet, majd Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkára, Bodnár Péter, valamint Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellára is szóhoz jutott.

Az ünnepi ceremónia elején Barcsa Lajos kiemelte, hogy a labdarúgás után a kosárlabda a legnépszerűbb a városban, majd hozzátette: „Nagy öröm szétnézni a csarnokban, hogy ennyi sportszerető gyermek gyűlt össze. A városnak fontos, hogy a fiatalok rendszeresen sportoljanak, hogy aztán felnőttként is egészségesen éljenek. Debrecen vezetése elkötelezett a sport iránt, évente egy milliárdot fordítunk a létesítmények fejlesztésére és az egyesületek támogatására. Minden gyermek nyertes, aki rendszeresen sportol, mert ha nem is lesz mindenkiből élsportoló, de a mindennapi életük részévé válik a mozgás” – mondta az alpolgármester, aki végül megköszönte a szövetségnek, a klub és az egyetem dolgozóinak munkáját, valamint a sportoló gyermekek szüleinek a támogatását.

Bodnár Péter először azt hangoztatta, hogy az elmúlt évtizedben üstökösként lőtt ki a magyar kosárlabda, mivel megsokszorozódott a játékosok és a létesítmények száma, és a válogatott csapatok is egyre jobban szerepelnek. „A sportág nem lehetne sikeres, ha nem lennének olyan fellegvárak, mint Debrecen. Mindenkinek szeretném megköszönni azt a segítséget, amit a helyi kosárlabda fejlődéséhez biztosítanak” – tette hozzá a főtitkár, aki szavait egy örömhírrel zárta, ugyanis kiderült, hogy a szövetség döntése értelmében jövőre a DEAC U23-as csapata jövőre az NB I/B Piros csoportjában bizonyíthat majd.

Bács Zoltán felelevenítette, amikor tíz évvel ezelőtt több érintettel is arról beszélgettek, hogy a Debreceni Egyetem vezetésével egy kerek, átlátható rendszerbe kellene szervezni a cívisvárosi kosárlabdaéletet. „Az elmúlt években az egyik legsikeresebb sportággá vált a kosárlabda nálunk. Azonban ahhoz, hogy a felnőtt csapat népszerű legyen, elengedhetetlen az utánpótlás. A DEAC egy nagy család, harminc sportággal a rendszerében, melynek egyik legjelentősebb eleme a Kosárlabda Akadémia és a kosárcsapat.” – mondta a Debreceni Egyetem kancellára.

Ezt követően kiosztották a szezon legjobbjainak járó díjakat. Az év leány csapata az U14, fiú csapata pedig az U23 lett. Az év leány játékosa Szőke Hanna, fiú játékosa Ságodi Róbert, míg az év edzője Bazsik Péter lett. A gálaműsor a DEAC Cheerleadereinek bemutatójával folytatódott, majd az U11-esek és U12-esek váltóversenyét tekinthettük meg.

Óriási tapsvihar és hangorkán fogadta a DEAC All Star csapatát és DEAC Old Star csapatait, ugyanis a legtehetségesebb fiatalok a klub meghatározó alakjaival mérhették össze tudásukat 2×10 percben. A rutinosabb gárda jobban kezdte a meccset, de aztán a fiatalok 7–6-ra zárkóztak, így az Old Stars időt kért. A DEAC dolgozói hamarosan kilenc ponttal elhúztak, de az akadémisták jó periódust produkáltak és a félidőben 18–12 állt az eredményjelzőn. A második félidőben felváltva estek a pontok, láthattunk szépségdíjas triplákat is. Az All Star már fordítani azonban nem tudott, így végül kilenc ponttal az Old Star csapat bizonyult jobbnak.

DEAC Old Star – DEAC All Star 36–27 (18–12)

DEAC Old Star: Andjelko Mandics, Becsky István, Berényi Sándor, Erdei Ádám, Göttlinger Anna, Kovács Balázs, Kovács Imre, Polyák László, Széll Gábor. Edzők: Ráthonyi Tamás, Cserfalvi István

DEAC All Star: Balázsi Soma, Fekete-Gál Csongor, Gáspár Mátyás, Hegedűs Brúnó, Mezei Dóra, Pollák Balázs, Ságodi Róbert, Szafkó Márk, Szőke Hanna, Váróczky Gergő. Edző: Bazsik Péter

T.H.