Fotó: Nagy Gábor/Kisalföld
A szombati felcsúti döntetlen után nem pihenhetett sokat Srdjan Blagojevic legénysége, ugyanis hét közben egy másik sorozatban kellett pályára lépniük. Hétfőn már Győr felé vette az irányt a debreceni gárda, ugyanis kedden este az ETO-val csaptak össze a Magyar Kupa 4. fordulójában. Majd egy éve, szintén a kupában találkoztak a csapatok, akkor a DVSC hosszabbításban vívta ki a továbbjutást. Arra lehetett számítani, a házigazdák ezúttal is megnehezítik a hajdúságiak dolgát, ugyanis jó formában vannak, 9-2-2-es mérleggel vezetik az NB II-es tabellát.
A Loki szakvezetője ezúttal is átalakította csapatát, a vonalra Milosevic áll, a középpálya két szélén Bévárdi és Oliviera kapott bizalmat, míg egy szem támadóként Majdevac rohamozta a kaput. A kispadon több akadémista, a fiókcsapatot erősítő fiatal ült, Batai, Cibla, Hornyák is ott volt a cserék között. A piros-fehérek számítottak a párharc esélyesének, ám a kupában a papírformát sokszor sutba lehet dobni. Az ETO hazai pályán még veretlen, de természetesen abban bíztunk, a Vasutas nyeri a találkozót és várhatja a következő kör sorsolását.
Debreceni lehetőséggel indult a mérkőzés, Dzsudzsák ugratta ki Olivierát, aki egyedül törhetett kapura, ám lövése elakadt a hazai cerberusban. Ám ha a hálóban landolt volna a labda, akkor is érvénytelen lett volna a gól, ugyanis a Loki 67-ese az indítás pillanatában lesen volt. Válaszul Bumba vette célba a kaput, de lökete a keresztlécen csattant, majd kisebb tűzijátékot rendeztek a hazaiak, ám Milosevic állta a sarat. A mérkőzés ezen periódusában az ETO irányította a játékot, leginkább debreceni térfélen pattogott a labda. Próbáltak támadásokat vezetni a piros-fehérek, ám az attakok elhaltak a hazai térfél közepén. A 25. percben viszont sikerült végig vinni egy támadást, amely Dzsudzsák lövéssel zárult, Papp viszont vetődve szögletre ütötte a labdát. Közeledve az első félórához, áttevődött a játék a győri télfélre, ám ez helyzetekben nem mutatkozott meg, a hazai kapu nem került veszélybe. A 44. percben hatalmas debreceni lehetőség maradt ki: Ojediran átadása után Majdevac lépett ki, ám senkitől sem zavartatva, de ziccerben rossz megoldást választott, emelése elakadt Papp kezében. Ez volt a félidő utolsó mozzanata, két perc ráadás után Erdős József az öltözőbe parancsolta a csapatokat.
A játékvezető személyében változás állt be a szünetben, Erdős József megsérült, így a VAR szobában folytatta, helyette Pintér Csaba dirigálta tovább a mérkőzést. Bár a Loki szakvezetőjének többször nem tetszett, amit fiaitól látott, ennek ellenére a kezdő tizenegyet küldte pályára a folytatásra. Hazai helyzettel indult a második félidő, Bumba beadásáról Vingler marad le centikkel, ám utóbb kiderült, lesen volt az ETO támadója. A Győr vármegyeiek diktálták továbbra is a tempót, a hajdúságiak leginkább védekezni kényszerültek. Az 56. percben Ferenczi lábában volt a vezető találat, ám Oliviera pontos centerezése után a kapu torkában nem találta el a labdát. A 63. minutumban Majdevac végre betalált, ám az átadás pillanatában lesen volt, így a játékvezető érvénytelenítette a gólt. A játékrész derekánál Blagojevic lekapta a pályáról Olivierát és Bódit küldte harcba. A 75. percben Riquelme kapott egy pontos átadás, ám Milosevic jól lépett ki kapujából, elakadt benne a labda. A 85. percben megszerezte a vezetést a Vasutas: Dzsudzsák beadását Bárány fejelte vissza a hosszúra, a labda a gólvonalra pattan, a berobbanó Bévárdi juttatta túl rajta. Hosszasan vizsgálták a gólt a VAR szobában, végül megadták a találatot (0-1). A rendes játékidőben és a 10 perces hosszabbításban mindent megpróbált a Győr, de a debreceniek megőrizték előnyüket és jutottak tovább a kupában.
Magyar Kupa 4. forduló
ETO FC Győr – DVSC: 0-1 (0-0)
ETO FC Győr: Pap – Vera (Boldor 65′), Kovács M., Szujó (Szépe 46′), Keresztes (Hamed 90′), Csontos D. – Anton, Riquelme (Diarra 76′), Tóth R. (Vingler 46′) – Skvarka – Bumba
Vezetőedző: Antonio Munoz
DVSC: Milosevic – Kusnyír, Romanchuk, Lagator, Ferenczi – Loncar, Ojediran (Varga 93′) – Bévárdi (Baranyai 93′), Dzsudzsák (Dreskovic 93′), Oliviera (Bódi 69′) – Majdevac (Bárány 78′)
Vezetőedző: Srdjan Blagojevic
Gólszerző: Bévárdi 85′





