Fotó: dvsc.hu
A csúfos kupakudarc után írhatnánk, már csak egy sorozatra kell koncentrálnia a debreceni gárdának, de a szurkolók érthetően nagyon csalódottak, nehezen viselik, hogy az NB II 12. helyén álló Mezőkövesd elütötte a csapatot a továbbjutástól. Ráadásul a bajnokságban egy olyan mérkőzés következett, amely újabb vereséget ígért, ugyanis a DVSC vasárnap a címvédő otthonában lépett pályára. Az utóbbi években már az bravúrnak számított, ha a piros-fehérek elhoznak egy pontot a Groupama Arénából, jelenleg ez csoda kategóriájába tartozott. A csodában akkor bízhattunk volna, ha legalább tíz olyan mentalitású játékos van a pályán, mint a megbízott edző, a DVSC ikonja, Dombi Tibor. De hát ő már csak az oldalvonal mellől segítheti a csapatot.
A kupameccshez képest nem sok változás volt a kezdőben, a védelem tengelyében ezúttal Dreskovic mellett Kocsis Gergő kapott bizalmat. Batik eltiltás miatt hiányzott, Szécsi pedig a kispadon kapott helyet. A Vasutasnak égető szüksége volt a pontokra, egy újabb vereség és a Kecskemét esetleges fehérvári győzelme azt jelentette volna, hogy a csapat sereghajtóként zárja a 12. fordulót. Ahhoz, hogy a hajdúságiak ellépjenek a kiesőzónából, mindenképp nyerni kellett volna az Üllői úton. Csodát írtunk, a csoda pedig megvalósult.
Bogár Gergő jelére 14:45-kor ferencvárosi lábról indult útjára a labda, vezethette az első támadást a hazai gárda. A zöld-fehérek kezdtek aktívabban, a debreceniek próbáltak minél zártabban védekezni, szűkíteni a területeket, labdaszerzések után pedig gyors támadásokat vezetni. Az első percekben a hajdúságiak térfelén zajlott a játék, ám hazai helyzetet ebben a periódusban nem lehetett feljegyezni, csak Zachariassen próbálkozott fejjel, de Megyeri biztos kézzel fogta a labdát. Kady távoli kísérleténél sem kellett játékba avatkoznia a Loki hálóőrének, ugyanis a Fradi tízese rosszul célzott. Egy-két gyors támadással próbálkoztak a debreceniek, ám ezen kísérletek elhaltak a fővárosi tizenhatos előtt. Nyomás alatt volt a Vasutas, ám védelme jól zárt, a zöld-fehér támadások nem jelentettek különösebb veszélyt. A 15. percben azonban Varga közel állt a gólhoz, de Kocsis Gergő a vonalon blokkolta lövését. Hatalmas volt a ferencvárosi fölény, a piros-fehérek beszorultak védőharmadukba, csak elvétve lépték át a felezővonalat. A 24. percben a cívisvárosiak is veszélyeztettek, Szuhodovszki beadását az előrehúzódó Dreskovic lőtte egyből kapura, de blokkolták löketét. A másik oldalon Zachariassen elől mentett Stojkovic az utolsó pillanatban, így gól továbbra sem született a Groupama Arénában. Az első félóra arról szólt, hogy a házigazdák támadtak, a debreceniek pedig egymást kisegítve védekeztek, tették ezt sikeresen, ugyanis érintetlen maradt Megyeri kapuja. A 34. percben Dzsudzsák végezhetett el szabadrúgást 25 méterről, de lövése levágódott a sorfalról. Próbálkoztak távolról, közelről a házigazdák, de mindig volt egy láb, amelyben alakadt a labda, Megyerinek majd 40 perc alatt nem kellett számot adnia tudásából. A 45. minutumban gyors támadást vezettek a vendégek, amely attakot Stojkovic lövése zárt, ám szögletre vágódott a labda. Ez volt a játékrész utolsó momentuma, a sarokrúgás után Bogár Gergő véget vetett az első félidőnek. Hiába volt hatalmas fölényben a Fradi, a jól záró és ezúttal fegyelmezett DVSC védelemnek nem találta ellenszerét.
Szünetben a Loki szakvezetője nem látott okot a cserére, változatlan összeállításban küldte pályára csapatát a második etapra, amely játékrészben az volt a kérdés, meddig bírják a hatalmas nyomást a debreceniek.A játék képe nem változott, a Ferencváros dominált, a Loki pedig védekezett, bízva egy-egy kontrában. Az 51. percben viszont a hajdúságiak álltak közel a gólhoz, ám Kocsis Gergő ötösről eleresztett lövését blokkolták a vonal előtt. Az 58. minutumban Civic távoli löketét védte bravúrral Megyeri, a kipattanót a csereként pályára lépő Saldanha a kapuba kotorta, ám les miatt a játékvezető annullálta a találatot. A 62. percben viszont már szabályos gólt szerzett a Fradi: Makreckis könnyedén lépett le Ferencziről, beadását pedig Traoré két védő között legmagasabbra emelkedve fejelte a léc alá (1-0). A 69. minutumban elnémult a hazai publikum, Ferenci lövése után Bárány lábáról került Dibusz kapujába a labda. Hosszas VAR vizsgálat után Bogár Gergő érvényesítette a találatot, egyenlített a DVSC (1-1). A házigazdák fokozták a nyomást, hogy ismét előnybe kerüljenek, de csak kisebb lehetőségekig jutottak, az idő pedig a cívisvárosiaknak dolgozott, már az egy pont begyűjtése is bravúrnak számított. De minek egy pont, ha három is lehetséges, a 81. percben Dszudzsák szabadrúgását Dreskovic fejelte a léc alá, Dibusznak esélye sem volt védeni (1-2). A 85. minutumban elolvadt a Loki előnye, a csereként pályára lépő Gruber irgalmatlanul bombázott a kapu jobb oldalába (2-2). A zöld-fehérek mindent megpróbáltak, hogy bevigyék a győzelmet jelentő találatot, de nem jártak sikerrel, a DVSC hatalmas meglepetésre, de nem érdemtelenül elhozott egy pontot a Groupama Arénából.
Labdarúgó NB I 12. forduló
Ferencváros – DVSC: 2-2 (0-0)
Ferencváros: Dibusz – Makreckis, Cissé, Gartenmann, Civic – Maiga (Gruber 84′), Abu-Fani (Rommens 58′) – Traoré, Kady (Romdhan 73′), Zachariassen (Saldanha 58′) – Varga
Vezetőedző: Pascal Jansen
DVSC: Megyeri – Stojkovic, Dreskovic, Kocsis G., Ferenczi – Szuhodovszki, Lagator – Szűcs, Dzsudzsák (Braga 92′), Domingues (Szécsi 76′) – Bárány (Kaye 80′)
Megbízott edző: Dombi Tibor
Gólszerzők: Traoré 62′, Gruber 85′ ill. Bárány 70′, Dreskovic 81′




