Fotó: Nagy Anita
Egyértelműen a debreceni csapat számított a mérkőzés esélyesének, a fővárosi csapatnak ugyanis eddig még nem jött össze a győzelem a pontvadászatban. A mieinknek volt min javítani a múlt heti Dunakanyar ellen elszenvedett hazai vereség után.
Az első nyolc percben nem jött ki a különbség a két alakulat között. Macsi Martin, Zsilák László és Turcsányi Ákos is betalált, de a kispestiek tartották a lépést, így 3-3-al ért véget az első felvonás.
A második negyedben aztán magasabb sebességi fokozatba kapcsolt Miroslav Bajin csapata, ezt pedig már nem tudták követni a házigazdák. Rózsa Bence, Zsilák László és Turcsányi Ákos góljaira nem volt válasz, így a nagyszünetben 6-3-ra vezetett a Debrecen.
A harmadik játékrészben éledezni kezdett az Alfa támadójátéka, de a mieink sem tétlenkedtek. A mérkőzés ezen részében Macsi Martin, Torda Péter és Orosz Tamás mutatták meg, hogyan kell akcióból, megúszásból és emberelőnyből gólt szerezni. Tovább növelte tehát előnyét a DVSE, 9-5-re.
Az utolsó nyolc percben ugyan a házigazdák jegyezték az első találatot, de ez inkább a mieinket pörgette fel. Rózsa Bencének, Módy Tóbiásnak és Somorjai Péternek köszönhetően már hat találat volt a két csapat között a differencia. Közelített ugyan egy kicsit a hazai gárda, de Nagypál Sámuel, Rózsa Bence és Zsilák László kialakította a végeredményt.
Győzelmével a Debrecen az ötödik helyen áll a tabellán, az Alfa pedig továbbra is az utolsó a pontvadászatban. Jövő héten hazai közönség előtt játszik a DVSE, szombaton 15 órától az ASI érkezik Debrecenbe.
Férfi OB I/B Osztályú Országos Bajnokság B csoport 8. forduló:
Alfa SC-ESMTK – DVSE 9-15(3-3, 0-3, 2-3, 4-6)
DVSE: Gergely Bence, Patócs Márton András, Szarvas Péter, Somorjai Péter (1), Stefanidesz Levente, Orosz Tamás (1), Torda Péter (1), Zsilák László (3), Turcsányi Ákos (2), Katona Gábor, Rózsa Bence (3), Macsi Martin (2), Módy Tóbiás (1), Nagypál Sámuel (1)
Edző: Miroslav Bajin




