Herczeg András: „szeretnénk jól zárni a szezont hazai pályán”

Idei utolsó hazai mérkőzését játssza szombaton a DVSC, az ellen a Honvéd ellen lépnek pályára, akiket előző összecsapásukon magabiztosan győztek le. A csapat vezetőedzője fegyelmezett játékot vár ellenük.

0

Herczeg_tel_keksapka Herczeg András: „szeretnénk jól zárni a szezont hazai pályán”Szerdán Magyar Kupa mérkőzést játszottatok, sikerült kivívni a továbbjutást. Hogyan összegeznéd azt a találkozót?

Egy kulturáltan és jól játszó ellenfél ellen játszottunk, több olyan játékos volt a csapatukban, akik NB-1-es múlttal rendelkeznek, válogatottban is szerepeltek. Az első félidő eleje kiegyenlített játékot hozott, majd átvettük az irányítást, igaz ekkor még nem tudtunk gólt elérni. A második játékrészben már sikerült megszereznünk a vezetést, de igazából a második találat nyugtatta meg a csapatot és az utolsó percben pedig kialakítottuk a végeredményt. A célunk a továbbjutás volt és ezt sikerült elérnünk.

A Dorog lesz a következő ellenfél. Lehet szerencsésnek nevezni a sorsolást?

Itt már nincs könnyű ellenfél, senki ellen nem lehet biztosra menni, a második vonal csapatai meg tudják nehezíteni az élvonalbeli gárdák dolgát, ezt a Budafok ellen a saját bőrünkön tapasztalhattuk. Becsülettel fel kell majd készülnünk ellenfelünkből, majd minél több információt beszerzünk róluk is. Szeretnénk ebből a párharcból is továbbjutni.

A kupamérkőzés felborította a heti edzésritmust?

Ez semmi problémát nem jelentett, tudtuk, hogy lesz ez a mérkőzés, a heti felkészülést ehhez igazítottuk. Akik játszottak, másképp készültek, akik most kimaradtak, azok természetesen tegnap is edzettek. Mától már újra együtt készült a csapat, de hangsúlyozom, az, hogy hétközi mérkőzés van, nem szabad, hogy problémát jelentsen.

Szombaton a Honvédot fogadjátok, az első összecsapást magabiztosan megnyertétek. Mire számítasz most ellenük?

Egy nagyon harcos, akaratos Honvédot várok, akik meg akarják mutatni, nem véletlenül lettek bajnokok, nehéz mérkőzésre számítok ellenük. Képzett labdarúgókkal rendelkeznek, elég csak Lanzafamet megemlíteni, aki egyedül is képes mérkőzést eldönteni. Azon dolgozunk, hogy a legjobbját nyújtsa mindenki, aki pályára fog lépni, szeretnénk jól zárni a szezont hazai pályán. Jó lenne, ha három ponttal gazdagodnánk, de nem lesz egyszerű dolgunk.

Lanzafame a Honvédnál azt játssza, amit Lazovic a Videotonnál. Ellene készültetek külön?

Mint eddig, most is próbálunk ellenfelünkből alaposan felkészülni, természetesen felhívtuk a figyelmet Lanzafame játékára, de kimondottan külön rá nem készülünk.

A Vasas elleni teljesítmény elég lehet a Honvéd ellen?

Mindig azt mondom, a csapatnak fegyelmezetten meg kell csinálni a játék védekező és támadó részét, ebben meg kell lenni az egészséges egyensúlynak, egyiket sem szabad a másik elé helyezni. Fontos, hogy minél több labdát szerezzünk, azt megtartsuk és támadásokat tudjunk vezetni. De mindenképp azt a fegyelmezett játékot kell nyújtani, amit a Vasas ellen is mutattunk. Hogy ez mire lesz elég, az majd a mérkőzésen fog kiderülni.

Sérülések hátráltatták a munkát?

Szerencsére mindenki egészséges, egyedül Tabakovic nem áll a rendelkezésünkre. Tőzsér Dani is letöltötte öt sárgalap utáni egymérkőzéses kihagyását.