Mieink a Faragó-Kasuba, Esztergomi, Buka, Varga összetételben kezdték a meccset. S mindjárt az első perc végén ünnepelhettünk, hiszen egy gólvonal előtti kavarodás végén Kasuba fejelt a léc alá a kapu torkából. 1-0!
Madarász János tanítványai erre válaszul próbálták magukhoz ragadni a kezdeményezést, kisebb-nagyobb helyzetekig ugyan eljutottak, ám újabb gólt a vendéglátók szerezhettek volna, hiszen Szabó a kapust is kicselezte, ám lapos lövését egy vendégvédő bedobásra tisztázta.
A DEAC kontrái mindennek ellenére veszélyesnek, s ami ennél is fontosabb, eredményesnek bizonyultak: előbb Esztergomi lőtt a hálóba egy üres kapus helyzetig felépített akció végén, majd Varga Dániel bólintott bele ösztönösen egy gondatlanul meglőtt átadásba, így a hazaiak szűk másfél percen belül háromgólosra növelték előnyüket.
A Veszprém azonban nem adta fel, csapatkapitányuk, Tatai akrobatikus mozdulattal mattolta Faragót, így 3-1-es hazai vezetéssel vonulhattak szünetre a csapatok.
A második játékrész ordító debreceni lehetőséggel kezdődött, ám végül a gólra sem kellett sokat várni: Varga Dániel cselezett befelé, majd ballal zúdította a labdát a kapu hosszú oldalába! 4-1!
Az ötödik találathoz már némi szerencse is kellett: Bun Roland lövése egy védő lábán megpattanva vágódott a hosszú alsóba. A négygólos debreceni fór látszólag megnyugtató volt, mindettől függetlenül nem dőlhettek hátra Elek Gergő fiai, hiszen a Veszprém lehozta kapusát, s emberelőnyben kísérelte meg csökkenteni a számukra aggasztó különbséget.
Ugyan rohamaik a gólveszélyt magukban hordozták, de újabb találatot a hazai csapat könyvelhetett el: egy jó blokk után Kántor Tamás ívelt az üresen maradó kapuba. Öt gól közte!
A vendégek ennek tükrében sem adták fel, ám az ihletett formában védő Faragónak köszönhetően sokáig csak egy gólra futotta erejükből, amire válaszul Kántor újabb üres kapus találattal válaszolt. 7-2!
A veszprémiek becsületére legyen mondva, hogy a hátralévő percekben is megtettek mindent, erőfeszítéseik két gólban csúcsosodtak ki, így 7-4-es debreceni győzelemmel zárult a találkozó!
A DEAC kulcsfontosságú győzelmével két helyet lépett előre a tabellán, és hetedik pozícióból várhatja a januári folytatást.
Férfi Futsal NB I. 11. forduló
DEAC – Veszprém: 7:4 (3:1)
DEAC: Faragó, Kasuba, Esztergomi, Buka, Varga
Cserék: Dobi, Bun, Kántor, Sándor, Szabó, Györfi
Edző: Elek Gergő
Gólszerzők: Kasuba 1’, Esztergomi 16’, Varga 17’, 21’, Bun 29’, Kántor 31’, 38’
T.S.




