
Az I. Gewiss Regionális Kupa a Magyar Muaythai Szakszövetség égisze és felügyelete alatt kerül megrendezésre február 16-án, vasárnap. A szervezők, Zilahi Sándor és Bokor Zoltán, abból a célból hívták életre a versenyt, hogy a Debrecen közeli kluboknak ne keljen Budapestre utaztatni, ha meg akarják mérettetni harcosaikat. Természetesen nem csak a régióból, hanem az ország minden pontjáról várnak versenyzőket.
Bokor Zoltán, a szervező egyesület edzője elmondta: „A versenyen a gyermek korosztálytól egészen a felnőttekig minden korcsoport összemérheti tudását. A nevezések jól alakulnak, nem csak a régióból, hanem az ország több pontjáról is érkeztek már nevezések. Romániából és Izraelből is érkeznek versenyzők, utóbbi országból 12 harcos jelezte részvételét. Hagyományt szeretnénk teremteni, célunk, hogy minden évben megrendezendő rangos amatőr versenyt hívjunk életre, ezáltal Debrecenben felkeltsük az érdeklődést a küzdősportok iránt, hogy minél többen látogassák az edzőtermeket”.
Az I. Gewiss Regionális Kupára az EURO Baptista Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola (Angyalföld tér 7.) tornacsarnokában kerül sor. A belépők 500 forintba kerülnek, 10 év alattiak ingyen tekinthetik meg a versenyt.




