Mióta töltöd be ezt a posztot?
Három évvel ezelőtt adódott ez a lehetőség, így a pályafutásom végén egyszerre játszottam és dolgoztam. Nem gondolkodtam sokáig az ajánlaton, hiszen korábban hasonló ambícióim voltak. Már gimnazistaként is vonzó volt számomra a sportújságírás. A főiskolán az alap- és a mesterszakot is kommunikáció szakon végeztem. Az akadémián a külső kommunikációért felelős személy vagyok, míg a felnőtt csapatnál sajtósként tevékenykedem.
Milyen teendőkkel jár a munkád?
A felnőtteknél a csapattal kapcsolatos hírek megírása, a játékosok bemutatása, a médiával való kapcsolattartás, valamint a sajtótájékoztatók megszervezése tartozik a feladataim közé. Az akadémia esetében pedig az utánpótlás csapatok eredményeiről kell beszámolnom. A felnőtt gárda bajnokijai után a szövetség adatbázisába fényképeket, valamint a nyilatkozatokat fel kell tölteni.
Az előző szezon végén jelentetted be a visszavonulásodat. Miért jutottál erre a döntésre?
A másodosztályú bajnokság megnyerése szép keretet adott a pályafutásomnak. Nem éreztem magamban annyi erőt, hogy az A-csoportban kosárlabdázzak. A kvalitásaim sem olyan jók, hogy meghatározó ember legyek az élvonalban. Kiegészítő játékosként nyilván helyt tudtam volna állni, de ezt a szerepet a tehetséges fiatalok is be tudják tölteni helyettem.
Miért pont a kosárlabdára esett a választásod?
Olyan általános iskolába jártam, ahol a kosárlabdával komolyan foglalkoztak. Nem bánom, hogy kosárlabdázó lett belőlem. Egyébként kis túlzással minden sportot szeretek. Unokatestvéreim kézilabdáztak, Szabó Vali sokszoros válogatott beálló, korábban szerepelt a Lokiban is, 2005-ben pedig világbajnoki bronzérmet szerzett. Szerencsére a komolyabb sérülések sokáig elkerültek. Mindenkinek azt mondtam, hogy nyugodjon meg, mivel gumiból vagyok. A gimiben talán egyszer kiment a bokám, de ezzel sem hagytam ki mérkőzést. A tavalyi szezonig semmilyen problémám nem volt, meccset még betegség miatt sem mulasztottam el. Aztán a térdemet kellett megműteni, így két hónapot hagytam ki.
A pályafutásodat hogyan tudnád összegezni?
Teljesen elégedett vagyok, Debrecenben kezdődött a karrierem. Végigjártam a ranglétrát, a Vadkakasok, majd a DEKE színeiben az élvonalban is szerepelhettem. Egerben is megfordultam, ott a kosárlabda mellett a mesterszakos tanulmányaimat is elvégeztem. A tanulásra mindig kiemelt figyelmet fordítottam. A közvetlen környezetemben azt láttam, hogy fontos a tanulás. A családtagjaim, a csapattársaim és a közeli barátaim közül is sokan rendelkeznek diplomával.
Mit gondolsz a DEAC idei szerepléséről?
A 6-8-as mérleg teljesen rendben van. Néhány hete a szurkolók vérszemet kaptak, és a felsőházról kezdtek el beszélni. Földön kell maradni, az eredeti célt, vagyis a biztos bennmaradást kell szem előtt tartani. Jó lenne, ha a középházat meg tudnánk csípni.
Mi lehet a magyarázata az eddigi produkciónak?
A csapat nagy része megmaradt a tavalyi keretből. Az előző szezon végén kiváló sorozatot produkáltunk, ez a lendület megmaradt. Lilov és Armwood személyében minőségi légiósokat szerződtettünk. Bizonyította a gárda, hogy nem érdemes őket leírni. Az edzői stáb szerepe sem elhanyagolható, Berényi Sanyi jól kommunikál a játékosokkal, a taktika, amit kitalált, fekszik az alakulatnak. Az első négy-öt helyezettet leszámítva bárkire veszélyes lehet a DEAC. Nagyon jó szellemű a társaság, nincs széthúzás.
A Kecskemét elleni hazai vereségnek köszönhetően a DEAC lemaradt a Magyar Kupa nyolcas döntőjéről. Mekkora keserűséget éreztetek az elszalasztott lehetőség miatt?
Csalódásként éltük meg. Persze azt se feledjük, hogy augusztusban mennyien leírtak bennünket, ehhez képest két percre voltunk ettől a szép sikertől. A Főnix Csarnokban biztos jó érzés lett volna a srácoknak több ezer néző előtt játszani. Gyakran bebizonyosodott, hogy az Oláh Gábor utcai csarnok olykor már kicsi nekünk.
A DEAC nélkül nem tartasz attól, hogy kongani fog az ürességtől a Főnix a Magyar Kupa végjátéka során?
Sokan azt hiszik, hogy a DEAC szervezi ezt az eseményt, de ez nem így van. Debrecen sok sikeres kosaras rendezvénynek adott otthont mostanság. A sportág kezd felemelkedni a városban, ezért kapta meg a város a rendezést. Hazánk nyolc legjobb csapata érkezik az ország egyik legimpozánsabb létesítményébe. Szerintem minőségi sportszórakoztatást kapnak a nézők februárban.
Az edzősködéssel mennyire szeretnél komolyan foglalkozni?
Idén lettem először vezetőedző az U15-ösöknél, korábban csak másodedző voltam. Ez egy nagyon komoly szakma, egyik napról másikra nem lesz belőlem például Berényi Sándor. Izgalmasnak és jó kihívásnak tartom, szeretem ezt a munkát. Sokat kell fejlődnöm, de jó úton haladok, és vannak céljaim. Játékosként is fejlődött a személyiségem, edzőként is ezt várom magamtól. A játékvezetőkhöz sokkal pozitívabban viszonyulok, mint aktív kosarasként. A srácokkal elég kemény tudok lenni, de igyekszem megtalálni azt a hangot, ami a jó ízlés határán belül van, de egyben hatékony is.
Mióta szurkolsz a Valencia focicsapatának?
A 90-es évek végétől vált a kedvenc együttesemmé. Szerencsére mindig szerethető csapat volt a Valencia. A 2000-es évek elején aranykorát élte a gárda, ekkor kétszer is bejutottunk a Bajnokok Ligája döntőjébe. A klubhűség valószínűleg megmarad az életem végéig. A baráti társaságommal a helyszínen tekintjük meg a Valencia-Levante városi derbit. Ez már régóta a bakancslistámon szerepel, szerencsére hamarosan kipipálhatom.
A szabadidődet mivel ütöd el?
Márciusban lesz kétéves a kislányom, igyekszem vele sok időt tölteni. Nagyon mozgékony, ügyes a labdával, így benne van a pakliban, hogy kosaras lesz belőle, még ha nem is legkedvesebb szórakozásom lenne női meccsekre járni. Bármihez is lesz kedve, én támogatni fogom, örülnék, ha sportolna majd valamit, de az se érdekel, ha egy napon hazajön egy nagy hungarocell lappal, amelyekre döglött bogarakat szurkált fel gombostűvel, a lényeg, hogy boldog legyen.
B.Á.
