
Nem indult jól a harmadik nap magyar szempontból, hiszen az első négy küzdelem során rendre a hazai versenyzők maradtak alul. A debreceni közönség számára azonban Nagy Tímea fellépése szolgáltatta a fő műsorszámot. Timi pedig nem okozott csalódást az őt lelkesen buzdító tömegeknek, kemény csatában, nagy küzdelemben győzte le cseh ellenfelét.
A találkozót Salánki László is értékelte honlapunknak: “Az első menetet véleményem szerint simán hoztuk, éppen ezért meglepett, amikor tudomásomra jutott, hogy a bírók odaadták azt a cseh lánynak. Persze a végén Timi nyert, és ez a legfontosabb. Egyébként a mai mérkőzés is Timi visszatérését szolgálja, annak ellenére, hogy idén már volt két éles találkozója Szerbiában. Jelenleg itt tartunk, a régi Nagy Timi egyelőre még várat magára, de dolgozunk, jó úton haladunk, és összességében elégedettek is lehetünk, hiszen a cseh lány igen kellemetlen ellenfélnek bizonyult, próbálta erőltetni a belharcot, szerencsére Timi tudta ezt kezelni a szorítóban. Ami pedig külön pozitívum, hogy régebben a küzdelem hevében figyelmen kívül hagyta az utasításaimat, ellenben ma már sokkal inkább próbálja beépíteni a bunyójába. Ennek köszönhetően ma is csinált nagyon jó dolgokat. A döntőben DVSC házi rangadót rendeznek majd, így azt mondom, győzzön a jobb!”
T.S.




