DVSE: álomszerű kezdés után jött a keserű valóság

A remek első negyed után csupán egy gólra futotta a debreceniek erejéből.

0

                                                  dvse-300x200 DVSE: álomszerű kezdés után jött a keserű valóságFotó: Nagy Anita

Még be sem gyógyultak a Miskolc elleni pofon okozta sebek, ám a debreceni pólósok újabb komoly próbatétel előtt álltak, Komlósi Péter együttese a BL-ben edződő OSC-t próbálták meglepni. Nem könnyítette meg Lévai Mártonék dolgát, hogy a csapatkapitány, Kállay Márk ezen a találkozón sem állhatott a szakmai stáb rendelkezésére.

A meglepetés ennek ellenére a meccs elején összejött a cívisvárosiaknak, hiszen Vidovics, Boros és Somlai lövése is védhetetlennek bizonyult, fantasztikus rajtot vett a DVSE (0–3). Az első negyed utolsó említésre méltó momentuma Gór-Nagy Miklós nevéhez köthető, a válogatottban is számításba vett pólós törte meg a fővárosiak gólcsendjét.

A második játékrészben már a hazaiak akarata érvényesült, Erdélyi Balázs és a duplázó Tóth Márton találataival fordított az OSC (4–3).

A harmadik periódusban sem hagytak a budapestiek sok levegőt a vendégeknek, védekezésben remekül működött a hazai gépezet, elöl pedig négy találatot is összehoztak Erdélyiék, így az utolsó nyolc percre a legfontosabb kérdés már eldőlt (8–3).

A debreceni szempontból nem túl kellemes szériába Somlai Tamás rondított bele (8–4). A hazaiak a végjátékban sem könnyelműsködtek, a 12–4-es végeredményt Sava Randelovics állította be.

A felsőházban eddig pontot nem gyűjtő cívisek szombaton a Honvéd otthonában csobbannak a medencébe.

 

OSC-DVSE 12-4 (1-3, 3-0, 4-0, 4-1)

 

B.Á.