Szabó János játékosként kalandos pályafutást tudhat maga mögött, az évek alatt szép sikereknek lehetett a részese, de a balszerencse sem kerülte el.
„Édesapám a Hajdú Vasast erősítette centerhalfként, többször megkereste őt a Debrecen, de hű maradt a téglási csapathoz. Már gyerekként megfertőződtem a labdarúgással. Kilenc évesen költöztünk Debrecenbe, ahol végigjártam a sportiskola ranglétráját. Szerencsére jó edzőkkel dolgozhattam, először Zolnai Lajos foglalkozott velem, később pedig Herczeg András egyengette az utamat. Jó csapatot alkottunk, országos viszonylatban is erősnek számítottunk. 16 évesen bekerültem az ifjúsági válogatottba. Az ifi Európa-bajnokságra is eljutottam, ahol a belgáktól és a Trezeguet-vel, valamint Henry-val felálló franciáktól ugyan vereséget szenvedtünk, de a portugálokat felülmúltuk, így kijutottunk a világbajnokságra. A vb már nem a terveink szerint alakult, hiszen nem tudtunk pontot szerezni a csoportban. A torna után esély kínálkozott arra, hogy külföldre igazoljak, érdeklődött az Anderlecht és a Bordeaux is, de nekem az volt az álmom, hogy a Lokiban mutatkozzak be. Ez is összejött, de csak kb. 20-25 meccsen szerepeltem a DVSC-ben. Komoly gondot okozott, hogy elég sérülékeny voltam, gyakran húzódással bajlódtam. A cívisvárosi együttes után több helyen megfordultam, erősítettem a Siófokot, az Egert, a Tiszaújvárost, a Szolnokot, valamint a Hajdúszoboszlót is. 26 évesen elegem lett a vándoréletből, Hajdúböszörményben a futball mellett a tanulásra összpontosítottam. Szép emlékek kötnek Balkányhoz, mivel megnyertük az NB III-at, valamint Bárándon az egykori DVSC-játékosokkal, például Kerekes Zsombival, Sándor Tamással szintén jó volt játszani” – foglalta össze pályafutását Szabó János.
Komoly kihívás
Szabó miután szögre akasztotta a csukáját, nem szakadt el szeretett sportágától, immáron edzőként próbálja felhívni magára a figyelmet.
„Öt évvel ezelőtt Arany Laci hívószavára kerültem a DSI-hez. Az U13-as együttest kaptam meg, de felhívták a figyelmemet, hogy sok dolgom lesz a fiúkkal. Nem kritizálhattam a játékosokat, hiszen mindent megtettek, amit kértem tőlük. Négy évig dolgoztam a fiúkkal, szerencsére sikeres volt ez az időszak, többek között az NB II-ben a második helyen zártunk, az NB III-at pedig megnyertük. Tavaly adtam le őket, nekem és nekik is kellett már az új impulzus. Ebben a szezonban az U14-es gárda élére neveztek ki. Gyakorlatilag a nulláról kellett felépítenem az alakulatot, hiszen sokan távoztak. Sajnos a hozzáállással –tisztelet a kivételnek – nem igazán vagyok megelégedve, nagyobb alázatra lenne szükség. Az sem segíti a helyzetünket, hogy biológiailag a futballisták el vannak maradva a vetélytársaktól, akik fizikálisan jóval erősebbek. A 12 fős mezőnyben jelenleg a tizedik helyen állunk, szerintem a középmezőnybe odaérhetünk. Akadnak olyan összecsapások, amelyekre jó szívvel emlékezek vissza, ilyen például a Tarpa elleni 3–0-s győzelmünk” – mesélte a tréner.
Bárándi „küldetés”
Unatkozni nem sok ideje van a szakembernek, hiszen a civil állása és a DSI-nél betöltött pozíciója mellett Bárándon is dolgozik.
„Az előző szezon felében vállaltam el a csapat irányítását, 2017-ben a második helyen végeztünk a megye II-ben. Úgy kalkulálok, hogy idén is összejön a dobogó. Jó társaság jött össze Bárándon, ahol nem a pénzért, hanem a játék szeretete miatt futballoznak. A két edzői feladatot nem igazán lehet összehasonlítani, hiszen a gyerekeknek akár tízszer is el kell mondani valamit, mire megvalósítják, ez a felnőtteknél rendszerint azonnal megy” – mutatott rá Szabó János.
Fontos az intelligencia
Megoszlanak a vélemények, mitől válik valakiből jó tréner. Szabó Jánosnak is megvan a saját receptje.
„Sokan azt gondolják, edzőnek lenni a világ legkönnyebb dolga, pedig rengeteg apró rezdülésre kell figyelni. A pedagógia elengedhetetlen, ha valaki gyerekkel foglalkozik. Olyan futballistákat szeretnék nevelni, akik gondolkodnak a pályán. Nem szoktam sűrűn ordibálni, de néha oda kell csapni, hogy tudják a fiúk, hol a határ. Egy szakember legyen elhivatott, képezze magát. A szülőkkel is sokat beszélgetek, és megpróbálom meggyőzni őket arról, hogy szerintem mi a helyes út. A DSI-ben az a célunk, hogy a gyerekek minél erősebb csapatba kerüljenek” – nyilatkozta Szabó János, aki hozzátette, az edzői hivatás egyik legszebb momentuma, amikor egy-egy tanítvány megcsinálja azt, amit tanított neki.
Sport minden mennyiségben
A zsúfolt program miatt nincs sok ideje az unatkozásra Szabó Jánosnak, de a munkamentes pillanatokat próbálja kihasználni.
„Sajnos a térdem elég rossz állapotban van, így nem tudok futballozni. A futball helyett heti háromszor úszok. Sporttal kapcsolatos terveim vannak, szeretném átúszni a Balatont. Igyekszem a kislányommal is minél több időt eltölteni. Gyakran járok meccsekre, nem csak a Lokit figyelem, hanem alacsonyabb osztályú találkozókat is megtekintek” – zárta mondandóját Szabó János.
B.Á.
