
A DEAC-II a második, míg ellenfele a harmadik helyről várta a mérkőzést. A debreceni csapat kezdett jobban, magukhoz ragadták a kezdeményezést, próbáltak nyomást gyakorolni a vendégekre. Már az első negyedóra vége előtt sikerült megszerezniük a vezetést, amit még eben a félidőben megdupláztak.
A folytatásban is az egyetemi gárda birtokolta többet a játékszert, irányította a játékot, több helyzetet is kidolgozva, Balogh két találatával tovább növelték az előnyüket és megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.
Győzelmével ideiglenesen újra a táblázat élére került Katona László csapata.
DEAC-II – Püspökladány: 4:0 (2:0)
DEAC-II: Bojti, Katona, Czifra, Szűcs, Dobos (Puskás 57’), Balogh, Dobi, Csernyánszky, Daku, Bökönyi, Oláh
Edző: Katona László
Gólszerzők: Bökönyi 12’, 30’, Balogh 79’, 89’




