Kézilabda-utánpótlás: dupla siker Kisvárdán

Szűk háromhetes pauza után lépett pályára a DVSC-TVP ifjúsági és serdülőcsapata. A tegnapi nap folyamán pedig az NBII-es küzdelemsorozatban várt feladat Győrvári Viktor tanítványaira.

0

                                                   kézi-2-300x178 Kézilabda-utánpótlás: dupla siker KisvárdánFotó:dvsckezilabda.hu

A Vasas elleni pontosztozkodás révén második helyre visszacsúszó ifik tükörsimán verték a sereghajtó, Csapó Erika által irányított Kisvárdát. Újabb sikerük révén immáron egy győzelem választja el őket attól, hogy matematikailag biztosítsák helyüket a májusi négyesdöntőben. A fiatalabb korosztályt képviselő serdülők sem izzadtak meg, s papírformának megfelelő győzelmet arattak a szerényebb képességű vendéglátókkal szemben. Ebből adódóan a csapatok trénere, Győrvári Viktor sem tudta hosszasan részletezni a két parti szakmai tanulságait: „Az ilyen mérkőzések egyetlen valódi pozitívuma, hogy minden játékosomnak egyformán lehetőséget tudok adni. Edzésnek ideális volt a pénteki kiruccanásunk, szombaton viszont már jóval keményebb feladat elé nézünk” – fogalmazott a vezetőedző. Külön örömteli, hogy dobhártyasérülése után visszatért a pályára Borgyos Panna, aki Kisvárdán hét gólt jegyzett, majd a vasárnapi, Nyíregyháza elleni rangadón is eredményesen kézilabdázott. „Az NBII-es mérkőzésünk abszolút pozitívan alakult, hiszen az egyik bajnokaspiráns otthonából sikerült pontokkal távoznunk. A megfelelő szintű védekezés és a sok ütközés gyors, jó iramú kézilabdával társult. Mindenki megfelelően tette a dolgát, az utolsó percekben még az enyhébb koncentráció is belefért. Így bízunk abban, hogy szombatra – némi fejlesztéssel kiegészítve – megmarad valami a tegnapi teljesítményből.” Győzelmével a DVSC U21-es csapata feljött a tabella második helyére.

NBI. Serdülő (Kelet):

Kisvárdai KC-DVSC-TVP 24-32 (12-15)

DVSC: Burai, Bágyi, Mirkó (kapusok), Drabik 5, Galsai 1, Haja 3, Török 5, Sápi B. 6, Buzás, Kórik 3, Petis 1, Ofra 1, Eszenyi 1, Sápi G. 3, Petrovics 3. Edző: Győrvári Viktor

NBI. Ifjúsági (Kelet):

Kisvárdai KC-DVSC-TVP 17-44 (8-19)

DVSC: Molnár, Virág (kapusok), Takács 2, Vámosi 4, Petrus 2, Kelemen 4, Barabás 3, Torma 4, Zelizi 3, Borgyos 7 (2), Nemes 2 (1), Kozma 2, Bíró 8, Erdélyi 3. Edző: Győrvári Viktor

NBII. Felnőtt (Észak-kelet):

Kölcsey DSE Nyíregyháza-DVSC-TVP 31-38 (15-21)

T.S.